tehetségprogram

2020.08.28. 07:15

Saját kezűleg építhetnek hangszórókat diákok a Titkok Házában

Nagyvállalati támogatással gyakorlatorientált képzés indul a Titkok Házában. A Harman Tehetségprogramban részt vevő diákok saját kezűleg építhetnek hangszórókat.

FMH

Forrás: shutterstock

– Mindig öröm, ha a tudomány szolgálatába áll egy teljes közösség, és ezzel egy újabb kezdeményezés indul – mondta Kovács Levente, a programban részt vevő Óbudai Egyetem rektora. Hangsúlyozta: a képzéshez elengedhetetlen a fiatal generációk ilyen irányú inspirálása. A rektor a központ tevékenységét, a városnak a duális képzésben betöltött szerepét méltatta. Hozzátette, hallgatókat szerezni sosem elég korai, hogy a műszaki pályák felé orientálódjanak, és műszaki pályát válasszanak. A gyerekkorban kialakuló érdeklődés jelentőségéről beszélt Szili Gyula termelési és mérnökségi szenior menedzser: a legjobb munkaerők azok a mérnökök, akik gyerekként szétszerelték a matchboxokat.

Mint kiemelte, ez a tehetségprogram arról szól, hogy a vállalat adja az alkatrészeket és a tudást, a legjobb fogásokat arról, hogyan lehet megépíteni egy hangszórót, ami óriási élmény a részt vevő diákoknak Beszédes Bertalan tanársegéd a program felelőse bemutatta az eszközöket. A résztvevők az akusztikai ismeretek fejlesztését követően kezdhetnek a hangszóróépítésbe, amihez a kapcsolódó elektronika, a famegmunkálás és a dizájn is hozzátartozik. A műszerek között van például oszcilloszkóp, marófejkészlet, illetve más eszközök is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában