Trokán Péternek a nád melletti pontyozás az egyik szenvedélye

Rövidesen Székesfehérváron próbál. Melyik előadásra készül?

– Márciusban volt a Trianon bemutatója, akkor még csak vendégművészként szerepeltem a darabban, de ősztől már a székesfehérvári színház rendes tagjaként dolgozom tovább. Oda szerződtem, azaz a jövő évadtól már nem menekülnek meg tőlem a fehérváriak.

Milyen darabok várják?

– Az ember tragédiája 2. című előadás lesz az első szeptemberi bemutatóm, a másik pedig egy februári program lesz, a Casanova utolsó kalandja című drámában lépek színpadra. A darab inspirációs forrása Arthur Schnitzler Casanova hazatérése című kisregénye.

Szeretettel várjuk. Nagy Attila pákozdi horgász világbajnok mesélte, hogy a horgászat révén lettek barátok. Hogyan született meg ez a kapcsolat?

– Nagyon szép időszaka volt az életemnek a kilencvenes évek, amikor Reviczky Gáborral és Hankó Attilával megalapítottuk a színész horgászcsapatot. Hankó Attila szegény már nincs közöttünk. Szó sem volt arról, hogy profik legyünk, de reprezentációnak mindenképpen jók voltunk, hiszen minket jól lehetett mutogatni: lám, a színészek is horgásznak! Azonban mi nagy erőkkel elkezdtük feszegetni a versenyhorgászat kereteit is, és éppen Nagy Attila volt az, aki elismerte, hogy idővel szépen felzárkóztunk a vérprofik középmezőnyéhez. Abban az időben rengeteg versenyen vettünk részt, de most már örülünk annak, ha egy évben egy-két komolyabb eseményre el tudunk jutni. Miután Hankó Attila meghalt, Csőre Gábor került a csapatba: vele is nagyon jókat horgásztunk együtt, rangos versenyeken álltunk helyt, és szép élményeket szereztünk a nagy bajnokok mellett. Nagyon büszke vagyok rájuk, és azt hiszem, a barátságom Nagy Attilával soha el nem múló marad.

Láthatjuk majd a Velencei-tónál? Hiszen itt, a szomszédban játszik majd…

– Az az igazság, hogy én nyáron balatoni ember vagyok. Itt van a csónakom, és most is itt lesem, jön-e az eső, mert ezzel riogattak. Szóval, ha tehetem, én inkább mindig a Balatonon vagyok, de például a sukorói evezőspályára nagyon szívesen ellátogatnék majd egyszer-egyszer. Nyilván ott versenyek is lesznek, hiszen nagyon jó a hely ehhez.

Melyik módszert kedveli?

– Mindenképpen az úszós horgászatot, hiszen amikor elkezdtem versenyzeni, az volt az alap, abban kellett fejlődnöm. Nyáron nagyon szeretem a nádi pontyozást. Ilyenkor szinte kizárólag azt csinálom. Amikor úgy gondolom, és elég sokszor van ez így, hogy jó volna egy kis sült keszeget enni, mert a balatoni fantasztikusan finom, akkor a pontyozás előtt fogok három-négy darab keszeget is. Ami nekem elég, és csak azt követően fogok hozzá a pontyozáshoz. Ősztől, azaz augusztus végétől pedig süllőzök.

Mit jelent önnek a horgászat? Kikapcsolódást, sportot, vagy inkább a magány keresését és a feltöltődést?

– Van egy közmondás, talán kínai, nem tudom pontosan. „A horgászat nem élet-halál kérdése. Sokkal több annál.” Ez egy létforma. Több mint szenvedély, több mint sport, több mint kikapcsolódás, több mint elvonulás a világ elől. Tulajdonképpen mindegyik egyszerre. Belénk, horgászokba szorult valami maradék kis sejt, molekula az ősember táplálékszerző ösztönéből, amikor élet és halál kérdése volt, hogy megfogja azt a halat, különben éhen hal. Nekünk valamitől ez fontos. Amit úgy is hívhatunk, hogy szenvedély, de több annál.

Bevallom, az én halaim is bográcsban szokták végezni… Bajai módra készítem a halászlét.

– Igen, abszolút, én is úgy csinálom! Itt a Balaton-felvidéken nagy vitáink vannak. Komoly meccsek folynak arról, melyik halászlé a jobb, de én határozottan állítom, hogy a bajai módra elkészített halászlét még a Balaton mellett sem lehet megverni. Hiába passzírozzák bele a keszeghúst, ennek semmi értelme, mert a keszeg sütve nagyon finom, főzve azonban teljesen ízetlen.

Ezt vallom én is…

– Esetleg, ha beesik egy harcsa, egy-egy szeletet bele lehet dobni, de a halászlé igazi íze a pontytól van, márpedig hála Istennek, nagyon jó ízű a balatoni ponty.

Megy a hal? Elégedett?

– A koronavírus miatt áprilistól szinte folyamatosan itt vagyok. Ha valami dolgom adódik, akkor elmegyek, de mindjárt jövök is vissza. Április végén, május elején nagyon fogtuk a pontyot, de amikor elkezdtek ívni, akkor elmentek, aztán amikor elkezdődött a szúnyograjzás, akkor csak azt ették és oda se bagóztak a kukoricára. Marha izgalmas kitalálni, hogy hol a hal, s ha ott van, mikor eszik. Nekem egyébként megvan az etetési technikám nád mellett, de mostanában a ponty valami hihetetlen, megmagyarázhatatlan módon veszi fel a csalit, ha egyáltalán felveszi, hiszen vannak 30–40 perces kapások is. Ez az igazi izgalom, hogy miként járunk túl a természet eszén.