öt kulcsosházat adtak át

2020.09.30. 15:45

25 millió forint támogatás: Lujza-major felkerült az országos horgásztérképekre

Kulcsosházakat adtak át a Lovasberény mellett található Lujza-majori halastó partján.

MTI

Lujza-majorban immár sokkal jobb körülmények közé érkezhetnek az aktív kikapcsolódásra vágyók

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Révész Máriusz kormánybiztos az átadón hangsúlyozta, 2010-ben a turistaházak nagy része rossz állapotú volt, azóta mintegy száz megújult, és további ötven felújítása zajlik. Most öt kulcsosház létesült, erre a kormány 25 milliót adott.

Lujza-majorban immár sokkal jobb körülmények közé érkezhetnek az aktív kikapcsolódásra vágyók
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Zambó Péter agrárállamtitkár elmondta, több mint 22 milliárd forint értékben folynak vagy állnak előkészítés alatt ökoturisztikai fejlesztések. Tessely Zoltán parlamenti képviselő megjegyezte, választókerületében nemcsak a Budapesti Erdőgazdaság, hanem a Vérteserdő Zrt. és a Vadex Zrt. is hasonlóan komoly fejlesztéseket folytat. Előbbi Kőhányáspusztán építi fel a Gróf Esterházy Móric Ökoturisztikai Központot, utóbbi a Pákozd-sukorói Arborétum és Vadaspark területén hajt végre fejlesztéseket.

Az állami tulajdonú Lujza-majort a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. üzemelteti.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában