Szent Jupát: harmincöt éve

2020.10.09. 11:30

Baráti találkozóra várták az évfordulón Fa Nándort és Gál Józsefet

Baráti találkozón idézték fel a történelmi hajóutat csütörtök este mindazok, akik valamilyen módon most már életük végéig kötődnek a Szent Jupát egykori világkerülő expedíciójához.

Tihanyi Tamás

Fa Nándor és Gál József (középen) köszöntésére szűk körben gyűltek össze a barátok Fotó: Simon Erika

Fa Nándor és Gál József 1985. szeptember 26-án indult el az adriai kikötőből, Opatijából, aztán 1987. szeptember 12-én érték el ismét az adriai partot. Hetvenezer kilométert tettek meg sok viszontagság közepette, de ugyancsak sok boldog pillanatot átélve, amelynek mozzanatait Fa Nándor és Gál József is könyvek lapjain tették megismerhetővé. Az út a néha életveszélyesnek bizonyuló kaland mellett történelmi jelentőséget kapott, hiszen első magyarokként kerülték meg vitorlással a földet, a nehezebbik útvonalon haladva. Pedig eleinte csak kinevették a két sport­embert, akik Agárdon kezdték el építeni túrahajójukat.

Fa Nándor és Gál József (középen) köszöntésére szűk körben gyűltek össze a barátok Fotó: Simon Erika

Az út abban is mélyreható maradt, hogy aztán már egyikük sem távolodott el a hajózástól, a tengerektől soha.

Fa Nándor a vitorlázás legnagyobb kihívást jelentő óceánkerülő versenyein lett nagy tengeri nemzetek fiait megelőző, világszínvonalú szkipper, Gál József tudományos és ismeretterjesztő földkerülő expedíciót szervezett saját építésű Equator vitorlásával, majd Nándorhoz hasonlóan ő is a hajózáshoz kötődő vállalkozásba fogott. Azok közül, akik tettekkel és lélekben, fotósként, újságíróként, rádiósként, hajóépítő segítőként végigkísérték a Szent Jupát útját, sajnos már sokan hiányoztak a tegnapi találkozóról. Nem lehetett ott például Kovács Antal sem, aki Szipola Antallal – a mostani találkozó szervezőjével – részt vett a Szent Jupát építésében és próbaútján, de mások mellett az égből tekintett le a világkerülés hőseire Sipos József, Fási László és Őri Tóth István is.

De ha már a jelentős, kerek évfordulókról szólunk: harminc éve, szeptember 15-én rajtolt el az egyedüli földkerülő, BOC Challenge elnevezésű versenyen Fa Nándor az Alba Regia fedélzetén. Abban az időben is vele volt Szipola Antal mint szárazföldi segítő. – Két remek fehérvári kajakos! Kevesen tudják, hogy Józsi is a Csónakázó-tavon kezdett velünk kajakozni 1969-ben – emlékezett házigazdaként Szipola Antal. – Nándi először birkózott, és csak később csatlakozott hozzánk Agárdon, ahol először kajakban, majd kenuban versenyzett. Könnyű dolgunk van Fidel Lacival, amikor példaképeket akarunk állítani a ránk bízott kajakos gyermekek elé a Vitál Club Sportegyesületben. A dolgok körbeérnek, és nemcsak földkerüléskor. Tavaly Józsi a Fa Nándi által gyártott pontonon írta alá azt az óriási Székesfehérvár feliratos nemzeti zászlót, amely Nándit köszöntötte Les Sables d’Olonne szikláin, a Vendée Globe befutójánál. Életre szóló élmények és barátságok ezek!

https://www.feol.hu/hirek/megalmodtak-megvalositottak-fa-nandor-es-gal-jozsef-korbevitorlazta-a-foldet-1108920/

https://www.feol.hu/sport/helyi-sport/1985-oszen-indult-el-foldkerulo-utjara-az-elso-magyar-vitorlas-a-szent-jupat-3319728/

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában