Budapesti tankönyvvita a Szent István Király Múzeum középkorász történészével

Hogy kik a barlangi oroszlánok, rögvest kiderül. Az új, pontosabban az átdolgozott történelemtankönyvek vitáján jártunk.

A mintegy két és fél órás szakmai vita minden részletét visszaadni nincs mód. Annak hangulatáról, szándékáról Bárány Balázs, egy általános iskolai történelemtanár oroszlánbarlangos képe sokat elmond. A férfi a közönség soraiból intézte szavait Szabados György történész, illetve az „oroszlánok” felé.

No, ragadozó fenevadakról nincsen szó, nem is lesz. Bárány Balázs átvitt értelemben használta a kifejezést. Ahogy szokás. Magyarázni nem is kell, tudjuk, egy valamirevaló oroszlánbarlangban félelmetes nagyság, ez esetben nagyságok tanyáznak.

Ha megmaradunk Báránynál, akkor azt kell látni, hogy történelemtanári fronton, saját meghatározásuk szerint, az oroszlánbarlang ott van, ahol a Történelemtanárok Egylete (TTE). Ez esetben a mögöttünk hagyott szombaton általuk szer­vezett Nekünk másik Mohács kell? Emlékezetpolitika, áltörténelem és történelemtanítás – Történelemtanárok 30. Országos Konferenciája című tudományos tanácskozás helyszíne volt az oroszlánbarlang: a budapesti Kossuth Klub.

Lapunkban is foglalkoztunk már azzal, hogy a megváltozott Nemzeti alaptantervnek megfelelve idén ősztől átdolgozott történelemtankönyvekből tanul­nak az ötödikes és kilencedikes diákok. A könyvek kora középkori magyar történelmét Szabados György – aki két fehérvári kutatóhely, a Szent István Király Múzeum és a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont történésze – dolgozta át, írta újra.

Visszatérő kritika volt Sza­bados felé, úgy is, mint az egyetlen olyan meghívott tananyagfejlesztő felé, aki elfogadta a TTE meghívását, hogy a tankönyv dicsőbb magyar múltat óhajt festeni a valóságosnál. Sőt, volt olyan hozzászóló is, aki politikai megrendelést is vizionált.

A konferencia tankönyvvitáján a színpadon Szabados mellett, helyesebben szemben részt vett Repárszky Ildikó, a TTE alelnöke, történelemtanár, Klima László régész, nyelvész, Kis Sándor történelemtanár. A vitát Stumpf András újságíró vezette.

Szabados György bevezető előadásában elmondta, csapatmunka volt a tankönyvek átdolgozása. A munka fő szempontjai a tudományos hitelesség, a módszertani hatékonyság és a NAT-ban megfogalmazott elveknek való megfelelés voltak. Kijelentette, úgy csökkent a tananyag mennyisége, hogy a kora középkori magyar történelem részaránya nőtt. – Ez azért is nagyon jó, mert identitásunknak ideológiai és pártpolitikai megosztottságokon felülemelkedő alapjai alakultak ki ebben a korszakban – mondta.

A tudományos hitelességre rátérve a középkorász történész elmondta, hogy a tankönyvek okán kialakult viták során többször azzal érveltek ellenében, hogy a tankönyvekbe bekerült egyes megállapítások nem konszenzusalapúak.

– Egy picike rosszmájúság engedtessék meg nekem: támadt egy olyan gyanúm, hogy azok emlegetik a konszenzust, akik nehezményezik, hogy nem az ő elképzelésük érvényesül – mondta Szabados. – A rosszmájúságot lezárva, kutatóként sokszorosan tapasztaltam, hogy konszenzus, mint olyan, nincs. Azonban sietve jegyzem meg, nem ennyire rossz a helyzet, mert nekünk, magyaroknak van egy több mint negyed évezredes kritikai történettudományunk – fogalmazott.

Szabados után Klima László következett, aki szívesen tréfált a maga és a magyar történelem kárára egyaránt. Előbb vírushelyzet indokolta távolságtartás kapcsán:

– Megkérdeztem a feleségemtől a véleményemet, hogy eljöhetek-e, beleegyezett – mondta általános derültséget kiváltva. Klima előadásához használt vetített vázlatsorának a „Vendéglő a csodaszarvashoz” címet választotta, majd később arról beszélt, hogy „ne merjünk a turullal álmodni, mert bárki teherbe eshet”. Közben csokorba gyűjtötte, hogy mivel nem ért egyet a tankönyvben. Többek között hiányolja belőlük a mondákkal szembeni forráskritikát.

Izgalmas gondolatai ebben nem merültek ki:

– Egy nagyon dicsőséges magyar múltat szeretne bemutatni a tankönyv – vélekedett. – Ezzel egyet is lehet érteni. Ragaszkodjunk viszont a tényekhez, tehát hogy a hunok leszármazottai valószínűleg a honfoglaló magyarok, ha elfogadjuk azt a nézetet. De hogy mi köze a mai magyarságnak a honfoglalókhoz? Genetikailag lényegében semmi, viszont a nyelv szinte teljesen ugyanaz – fogalmazott.

Repárszky Ildikó aprólékos volt, a tankönyv véleménye szerinti hibáinak felsorolását az abban használt betűméreteken kezdte.

Kis Sándor magát mint kívülálló („outsider”) aposztrofálta. A vita végén kijelentette, hogy alapvetően nem tankönyvet, hanem tananyagot kell tanítani. Ő beszélt volna számos helyénvaló módszertani, pedagógiai kérdésről is, de ezt megvitatnia nem volt módja, ugyanis ez a vita jellegénél fogva nem erről szólt.

Szóba került a finnugor vita, a kettős honfoglalás kérdése, a magyar népnév eredete s megannyi önálló dolgozatot érdemlő téma. A kérdések zömében a felek nézetei nem egyeztek meg. Szabados megjegyezte, hogy a tankönyvben szerepel az is, hogy István király Székesfehérvár városában koronáztatott meg. Erre egyébként nem érkezett ellenvetés.