Több mint 200 millióból készült el az osztály felújítása

2020.10.17. 11:30

Megújult a szülészet Fehérváron

A kórház 2018-ban pályázott a magyar kormány családbarát szülészeti programjának keretében, amely lehetővé tette a több mint 200 millió forintos támogatás felhasználását.

S. Töttő Rita

Az ország egyik legszínvonalasabban megtervezett és felszerelt szülészeti osztályát adták át pénteken a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban. A megújult részleg több mint 200 millió forintból valósulhatott meg, melynek egy részét az átalakítási munkálatokra, nagyobb részét azonban az orvosi műszerek beszerzésére fordították. Szakmai fejlődésének újabb lépcsőjét tette meg szülészetének felújításával a kórház – világított rá a pénteki átadóünnepségen Szabó-Bakos Zoltánné ápolási igazgató, mekkora mérföldkőnek is számít a szülészet-nőgyógyászati osztály megújulása a megye és az intézmény életében.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Minderről Bucsi László főigazgató beszélt, kiemelve, a város támogatásának köszönhetően további támogatás érkezett a projekt megvalósulására. Hozzátette: az átadott szülészeti centrum megállja a helyét Európában, állami, de a magán­egészségügyi intézmények tekintetében is. A belsőépítészeti harmónia, a háttérzene, a fürdők, a bútorzat összhangja csodálatos lehetőségeket teremt a szülő nők számára.

Szakmai fejlődésének újabb lépcsőjét tette meg szülészetének felújításával a kórház – világított rá a pénteki átadóünnepségen Szabó-Bakos Zoltánné ápolási igazgató, mekkora mérföldkőnek is számít a szülészet-nőgyógyászati osztály megújulása a megye és az intézmény életében.
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A projekt keretében azonban komoly technikai fejlesztések is történtek: a felújításokra és átalakításokra ugyanis 70 milliót, az orvosi műszerekre pedig több mint 116 millió forintot költöttek. Ezzel pedig – hangzott el az ünnepségen – az ország egyik legszínvonalasabban megtervezett és felszerelt szülészeti osztályává vált a fehérvári, amely már a jövő felé mutat.

Az orvosi műszerekre 116 milliót, a felújításra 70 milliót költöttek a kórházban
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Országosan 44 intézmény 6,4 milliárd forintot fordíthatott szülészetének megújítására a program keretében. A Közép-Dunántúlon hat kórház nyert el több mint félmilliárd forintot – ennek 40 százaléka kerülhetett a fehérvári kórházba. Hagymásy László osztályvezető főorvos rendkívüli eseményként értékelte a projekt megvalósulását, amely az elmúlt évek megkoronázásának tekinthető, hiszen 2015-ben elnyerték a Bababarát szülészet címet, 2018-ban pedig az Év Szülészete elismerést.

 

– Nagy öröm számunkra, hogy a kormány elindította a családbarát szülészeti pályázatát, melynek keretében 10 milliárd forintot fordított az elmúlt években a szülészetekre. A megyei szülészet családbarát szülészeti elvek szerint dolgozik már 20 éve, felkészítik a családokat várandóság idején, biztosítják az aranyórát, segítik a szoptatás megtanulását, biztosítják a szülőszobai látogatásokat, s a gyermekágyas osztályokon az anyák 24 órában együtt lehetnek babáikkal – foglalta össze a majd 130 szakemberrel működő osztály elmúlt évtizedeinek eredményeit az osztályvezető. A megújult szülészetbe való teljes beköltözés jelenleg folyamatban van.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában