„Nekem ez az utam, ezen kell járnom” – Ébner Vilmos papnövendékkel beszélgettünk

Hogyan kezdődött az ön pályája?

– A papság gondolata viszonylag korán felvetődött bennem, már általános iskola alsó tagozatában. Úgy látszik nem sikerült „kinőnöm” belőle, mert még mindig nagy álmom, hogy pappá váljak, papként szolgálhassak. Biatorbágyon nőttem fel, ott jártam általános iskolába is. Gimnáziumot Budapesten végeztem, érettségi után pedig Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök úrnál jelentkeztem a papnövendékek sorába. Ő küldött a budapesti központi szemináriumba, hogy ott végezzem el a teológiai tanulmányokat. Az idén fejeztem be az egyetemet és szereztem diplomát.

Akkor az itt eltöltött idő még a tanulás része, vagy már szolgálati állomásnak tekinthető?

– Egy évre érkeztem Mórra, úgynevezett gyakorlati évre. Ennek az évnek az a célja, hogy az elméleti tudás után gyakorlati tudást szerezzek a lelkipásztorkodás terén.

Említette Spányi Antal megyés püspök urat. Bizonyára az ön fejlődését is figyelemmel követte (mint minden papnövendékét). Mennyire egyengette (segítette) az ön lelki fejlődését?

– Végig figyelemmel kísérte szemináriumi éveimet, segített, amiben csak lehetett. Atyai jósággal fordult felém és gondoskodó szeretettel.

Visszatérek a gyermekkorára. Odaállt egy napon a szülei elé, és közölte velük, hogy pap lesz? Hogy történt ez?

– Talán először a nagypapámnak vetettem fel a tervemet. Nagyon örült és boldog volt. Szüleim először nem rajongtak az ötletemért,

számoltak avval, hogy az unokákról le kell mondani, és aggodalom töltötte el őket, hiszen a papi hivatás köztudottan nem egy könnyű pálya. Később belenyugodtak az elhatározásomba, megbarátkoztak vele. Az elhivatottság mindig erősen élt bennem, és bár szívesen alapítottam volna családot, a papság utáni vágy bennem mindig erősebb volt.

Ön egy magas, jóképű fiatalember, ahogy mondani szokás, minden ujjára… Mégis a nőtlenséget választotta.

– Nagyon szép dolog édesapának (édesanyának) lenni. Sok öröm és boldogság fakad a családi életből, ugyanakkor a papi életnek is megvannak a maga örömei, amelyek kárpótolnak a lemondásokért.

Nem akarta senki lebeszélni a papi hivatásról?

– Az iskolatársaim hál’ Istennek mindig tisztelettel elfogadták az elhatározásomat, azt, hogy én ezt az utat választottam. Nekem ez az utam, ezen kell járnom.

Ha jól tudom, augusztus 1-től tartózkodik itt Móron. Ambrózy Tamás atya a mentora, támogatója. Mik a benyomásai?

– Alapvetően örömmel, lelkesedéssel jöttem ide, és persze kíváncsisággal. Minden napra jut feladat. Örömömet lelem az itteni tevékenységekben. Az emberek kedvesek, barátságosak. Sokrétű a szolgálatom: hittant tanítok, prédikálok, tartok igeliturgiákat, egyéb közösségi alkalmakat, ministrálok vagy éppen kántorkodom.

Gondolkodott-e már egy olyan jelmondaton, amelyet a Szentírásból vett, s önre illik, vagy magára nézve akár kötelező érvényű is lehet?

– „Örültem, amikor azt mondták nekem, az Úr házába felmegyünk”. Talán ez, a zsoltárok könyvéből vett idézet fejezi ki legjobban azt a kezdeti lelkesedést, amihez szeretnék hű maradni egész életemben.

Civil életében mivel foglalkozik?

– Szeretek úszni, olvasni, zenét hallgatni, orgonálni, sétálni vagy meglátogatni egy barátot.