Jelenleg Simontornyán játszik a sárbogárdi csapat

2020.11.27. 14:00

Nem csak a kézisek örömére épül a sárbogárdi sportcsarnok

Egy hosszú évek óta dédelgetett álom indult el a valóra válás útján. Sokoldalú sportcsarnok épülhet a Sárbogárdi járás központjában, nem csak a kézisek örömére!

Majer Tamás

Rehák Sándor (b) és Tamás; Sándor szerint komoly városi rendezvények hiúsulnak meg amiatt, hogy jelenleg még nincs egy sokoldalú csarnoka Sárbogárdnak

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A Magyar Közlöny 244. számában tette közzé a kormány azon határozatot, amely szerint 20 millió forint támogatás jut egy újonnan megépülő sárbogárdi sportcsarnok kiviteli tervdokumentációjának elkészítésére, amely majd a város belterületének 1083/1. helyrajzi számú ingatlanán épülhet föl. A Közlönyben írtak szerint a sárbogárdi sportcsarnok központi költségvetési támogatás felhasználásával fog megvalósulni, mégpedig helyi önkormányzati magasépítési beruházásként.

A VAX Kézilabda Egyesület két jeles tagjával, apával és fiával a Mészöly Géza Általános Iskola előtt – ennek tornatermében edzhetnek az egyesület csapatai – beszélgettünk. Rehák Sándor elnök, Rehák Tamás utánpótlásedző: nagyon várják a csarnokot.

– Ez a régi csarnok, ezt most belülről felújították, új ablakokat raktak, de ez nem szabvány, nem 40x20 méteres, ebben nem lehet kézilabda-mérkőzéseket rendezni. Mi a hazai meccseinket Simontornyán játsszuk – fogalmazott az elnök.

Fia, Tamás elmondta, hogy e csarnok pályája körülbelül 36x18 méteres. Korábban játszhatott itt a megyei első osztályban szereplő felnőttcsapatuk, de két év óta már nem.

– A pályákat minden második évben hitelesíteni kell – kezdte Sándor. – Amikor még több helyen sem volt szabványméretű pálya – Martonvásáron, Rácalmáson –, jóindulatból még megadták az engedélyt, játszhattunk itt. Nálunk elég sok néző szokott lenni, körülbelül száz, ami a megyei bajnokságban nem kevés. Merem állítani, hogy azért nem többen, mert nem tudtak hova leülni. Kis padokon álltak a nézők, a játéktérre lógott be a lábuk, balesetveszélyes volt – mondta.

Lapunk is írt róla, 2014-ben és 2015-ben is, hogy sportcsarnok épül, épülhet a városban. Egy 850 millió forintos beruházásról volt szó akkoriban.

– Annak idején a mi egyesületünk pályázott egy TAO-s pályázaton. A legnagyobb problémát az okozta, hogy akkor még nem volt olyan szinten az utánpótlásunk, mint most. Nem volt megfelelő a létszám. Azóta ezt már orvosoltuk, mi most 50 gyerekkel foglalkozunk. Akkor azt a pályázatot elbuktuk, pedig már érvényes építési engedélyünk volt – idézte föl az elnök.

Rehák Sándor (b) és Tamás; Sándor szerint komoly városi rendezvények hiúsulnak meg amiatt, hogy jelenleg még nincs egy sokoldalú csarnoka Sárbogárdnak
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Létszám már van, s a Közlönyben megjelentetett határozat is derűlátásra ad okot.

– Ugyanolyanra gondolunk, mint ami a korábbi terv is volt, egy multifunkcionális csarnokra. Sárbogárdon nemcsak a kézilabda létezik – mondom ezt kézilabdásként –, hanem létezik itt kosárlabda, labdarúgás: nagyon komoly érdeklődésre tart számot a kispályás foci, de sajnos ebben a csarnokban nem lehet megfelelő tornákat rendezni a helyhiány miatt. Futsalban is gondolkodnak a sporttársak – mondta idősebb Rehák. – A multifunkcionalitás azért is fontos, mert jelenleg nem tudunk egy szalagavatót rendezni a városban, mert nincs hely, korlátozzák a létszámokat, és nem csak ebben a koronavírusos helyzetben. Komoly városi rendezvények hiúsulnak meg amiatt, hogy jelenleg még nincs egy sokoldalú csarnokunk.

A korábbi tervben egy 3–400 fős csarnokról volt szó, amely persze koncertek esetén, a nézőtérre elhelyezett székekkel még sokkal több embert is be tudna fogadni. Rehák Sándor kifejtette, nem csak a több mint 12 ezer lelkes Sárbogárd számára jelentene sokat az új csarnok: – Egész Dél-Fejér megyében nincsen szabványméretű sportcsarnok – mondta.

– A sporttelepen már beindult a nagy műfüves pálya kivitelezése, megkezdődött az alácsövezése, a földmunkák. Ha a sportcsarnok is megépülne, akkor egy igen szép, impozáns sportközpontja lenne Sárbogárd városának – összegzett Rehák Tamás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában