újjáépítés

2021.01.06. 07:25

Széles körűvé vált az összefogás a földrengés károsultjaiért

A horvátországi földrengés károsultjait, illetve magát az újjáépítést támogatja az az országos összefogás, melynek megyénkben jelenleg Fehérvár a gócpontja.

Palocsai Jenő

Kedd délelőtt találkoztak a horvátországi földrengés okozta károk enyhítéséért küzdő szervezetek vezetői. Az emeleti Szent Cecília-teremben a horvát kisebbségi önkormányzat elnöke, a főpásztor és a karitász elnökhelyettese az adományozás okairól és módjáról nyilatkoztak, miközben a Szent István Művelődési és Hitoktatási Központ földszintjén egyik adakozó a másik után érkezett. Gyűlt a tartós élelmiszerekből, tisztítószerekből, plédekből álló adomány, melyet a tervek szerint horvát katonák juttatnak majd haza, a földrengés sújtotta hazájukba.

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Horvátországot több, egymást követő, halálos áldozatokat is követelő földrengés rázta meg a közelmúltban. A gyász mellett a romok eltakarítása és az otthonok újjáépítése a feladat.

Kedd délelőtt találkoztak a horvátországi földrengés okozta károk enyhítéséért küzdő szervezetek vezetői. Az emeleti Szent Cecília-teremben a horvát kisebbségi önkormányzat elnöke, a főpásztor és a karitász elnökhelyettese az adományozás okairól és módjáról nyilatkoztak, miközben a Szent István Művelődési és Hitoktatási Központ földszintjén egyik adakozó a másik után érkezett. Gyűlt a tartós élelmiszerekből, tisztítószerekből, plédekből álló adomány, melyet a tervek szerint horvát katonák juttatnak majd haza, a földrengés sújtotta hazájukba.
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A Székesfehérvári Horvát Kisebbségi Önkormányzat kezdett gyűjtésbe először, tudtuk meg az elnöktől, Jakubek Tibornétól kedd délelőtt a Szent István Művelődési és Hitoktatási Központban. Mint kiderült, ők keresték meg Spányi Antal megyés püspököt mint a Székesfehérvári Katolikus Karitász elnökét, hogy segítsen a támogatásban és a gyűjtésben.

Sok adomány érkezett
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Sinkovicsné Máté Hortenzia, a karitász igazgatóhelyettese kérdésünkre elmondta, hogy napi kapcsolatban vannak a bajba jutott területen dolgozó kollégáikkal, így mindig pontosan tudják, hogy éppen mire van a legnagyobb szükség. Most az újjáépítésre tolódott a hangsúly, így elsősorban pénzügyi támogatást, illetve építőanyagokat várnak. Van lehetőség online adományozásra, banki átutalásra és a 1356-os adományvonal segítségével hívásonként 500 forinttal lehet segíteni az újjáépítést.

Mint megtudtuk, a megyeszékhely, Székesfehérvár egymillió forintos gyorssegélyt juttatott a helyszínre a karitászon keresztül.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában