zsuffa erzsébetnek

2021.02.02. 07:07

A közgyűlési elnök nyílt levele

A település honlapjának nyitó képe

Fotó: pusztaszabolcs.hu

Tisztelt Polgármester Asszony! Számos felháborodott megyei lakostól értesültem arról, hogy Csiki Szilárd alpolgármester milyen vallásgyalázó kijelentést tett, ugyan az egyházi tiltakozások hatására alpolgármesteri tisztségéről és mandátumáról idő közben lemondott, de tettét nem bánta meg, sőt szavaival élve – „helyi szintre is elért a politika mocska, amihez nem vagyok hajlandó asszisztálni” – még mártírként szeretné magát feltüntetni.

Zsuffa Erzsébet, Pusztaszabolcs polgármestere pedig nyilatkozata szerint keresztény emberként elítéli, de polgármesterként tetteit nem kéri számon rajta. Sőt, ezt írja: „Még egyszer hangsúlyozom, hogy sem én, sem a testületünk nem zsarolható, és ez az egész nem más, mint egy politikai húzás.” (Forrás: Zsuffa Bözsi polgármester Facebook-oldala január 28. 20.42).

Ezek az események és mondatok mélyen megrendítettek és elgondolkodtattak több okból is. Az önkormányzatról szóló törvény szerint a polgármester a megválasztását követő ülésen a képviselő-testület előtt esküt tesz és erről okmányt ír alá, melynek része: „...fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek; jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom…”

Magyarország Alaptörvénye rögzíti: „Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait.” Magyarország Alaptörvénye több más helyen is védelemben részesíti a szabad vallásgyakorlást, például: „A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére.”

Mindazonáltal a KSH utolsó népszámlálási adatai szerint Magyarországon a népesség csak 18,2%-a, Fejér megyében 19,5%-a vallotta magát egyik felekezethez sem tartozónak. Könnyen kiszámítható, mennyi ember hitét, méltóságát sértette meg Csiki Szilárd.

A település honlapjának nyitó képe
Fotó: pusztaszabolcs.hu

Polgármester Asszony pedig – véleményem szerint – értékközösséget vállalt alpolgármesterével amikor csak „politikai húzás”-nak nyilvánította a vallásgyalázást elítélőket.

Polgármester Asszony csapatával, köztük Csiki Szilárddal, a Szent Imre-templom előtt fotóztatta magát olyan látszatot keltve, hogy ők is hívő emberek. Ezzel becsapták választóikat. És akkor még nem írtam arról, hogy a Pusztaszabolcsi Önkormányzat honlapja úgy indul „Isten hozta…!” Nem beszélve arról, hogy Polgármester Asszony „mélyen vallásosként” tünteti fel magát közösségi oldalán megtalálható nyilatkozatában. Több helyen hivatkozik kiváló egyházi kapcsolataira is.

Hogyan egyeztethető össze akkor, Polgármester Asszony, Csiki Szilárd élce az Ön hitével? Vagy netán csak farizeusi viselkedésről beszélünk?

Azért is szomorít el Csiki Szilárd tette és annak elfogadása Polgármester Asszony által, mert valaki úgy nyilvánít véleményt, hogy nem ismeri annak tartalmát. Úgy támadta meg Szűz Máriát, Magyarok Nagyasszonyát, hogy azzal sincs tisztában, hogy – többek közt – a katolikus egyház tanítása szerint Mária szüzen foganta és szülte Szent Fiát.

Fejér megye elnökeként azért is rendítenek meg a történtek, mert nem véletlenül szerepel címerünkben, hogy Szent István felajánlja országát Szűz Máriának. Ennek megsértésére érkező véleményeket pedig egy Fejér megyei település vezetése csak „politikai húzás”-nak véli. Úgy vélem, ez a hozzáállás a nem hívő emberektől sem fogadható el, nemhogy a hívőktől, településvezetőktől pedig egyáltalán nem! Nem Polgármester Asszony vonta vissza az alpolgármesteri megbízást a botrány kirobbanásakor és azt követően sem, pedig erre az önkormányzati törvény alapján joga lett volna. Kérem Tisztelt Polgármester Asszonyt, hogy valljon színt! Felszólítom, hogy amennyiben osztozik Csiki Szilárd véleményével – amire minden jel utal –, akkor nem méltó a polgármesteri tisztség betöltésére, így mondjon le róla! Babits Mihály Jónás könyvéből idézve „mert vétkesek közt cinkos, aki néma”.

Dr. Molnár Krisztián elnök

Képviselői tisztségét is visszaadja

Információink szerint vasárnap este a polgármesteri hivatal dísztermében „titkos gyűlést” tartott a város „álfüggetlen” vezetése az egyetlen kormánypárti képviselő meghívása nélkül – még a függönyt is behúzták, nehogy észrevegyék őket. A parkolóban látták Egyed Péter alpolgármester, Csiki Szilárd bukott alpolgármester, illetve Pupp József és Kátai György képviselők autóját, valamint az egyik külsős bizottsági tagot, Laurinyecz Katalint is. Az eset összefüggésbe hozható azzal, hogy tegnap este hivatalosan is benyújtotta lemondó nyilatkozatát Csiki Szilárd, aki alpolgármesteri tisztsége mellett önkormányzati képviselői megbízatását is visszaadja.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában