Két legenda is kapcsolódik egyetlen útszéli, évszázados kereszthez Mórnál

A móri borosgazdák szerint a Pusztavámi és a Csókakői út kereszteződésében azért állítottak egy keresztet a régi öregek egy hatalmas tölgyfa mellett, mert Perczel Mór 1849. december 30-án itt várta össze a csapatait a vesztes csata után. Itt csatlakozott a jobbszárnyon harcoló Gyika őrnagy is a zalai zászlóaljjal és három visszaszerzett ágyúval. A tábornok úgy tervezte, hogy a maradék sereggel Móron át, Székesfehérvár irányába menekül, ezért parancsot adott a Miklós-huszároknak, hogy a visszavonulást fedezzék. A császáriak azonban a mezővárosból visszafordulva megakadályozták a vert sereg menekülését, így a szabolcsi zászlóalj és a 3-4 századra tehető különböző csapatbeliek a hegyeken át Csákvár felé vonultak. Ez volt hát az a hely, ahol a legenda szerint Perczel Mór indulás előtt még visszanézett az elvesztett mezővárosra, Mórra, és eszébe jutott, hogy 1848 előtt egy jósnő arra intette, hogy óvakodjon a saját nevétől, Mórtól.

Schwartz Alajos, a móri események kiváló ismerője, kutatója talált rá egy másik legendára, mely a helyiek szerint összeköthető a kereszttel. Az első világháború után a súlyos esőzések jelentős eróziós károkat okoztak a móri domboldalakon, mély utakat vágva a lejtőkbe. Az 1911- ben született Stumpfné Gaszner Mária egy szörnyű esetnek volt szemtanúja. Az égen egy hatalmas, fekete, sárkány alakú felhő közeledett a hegy felé, ezért egy Stumpf nevű gazda összekapkodta a szerszámait és feleségével, valamint anyósával sietve hazafelé indultak. A szakadó eső miatt egyre magasabban hömpölygött a környező dombokról lezúduló áradat. Egy oldalról csatlakozó mélyút víztömege hirtelen megemelte a család alatt a szekeret, melyről az idősebb asszony az utolsó pillanatban még le tudott ugrani. A következő pillanatban azonban a rohanó víztömeg felfordította a lovaskocsit és a házaspár alákerült. Holttesteiket lejjebb, a vajali réten kaszákkal halászták ki a már csillapodó áradatból.