Magyar falu program

2021.02.13. 07:20

Új sportparkot adtak át Ráckeresztúron

Kifejezetten sikeresnek vallhatja magát Ráckeresztúr a Magyar falu program pályázatai során, hiszen – ezzel a beruházással együtt – megközelítőleg 60 millió forintnyi támogatás érkezett a faluba két év alatt.

Korondy Tamás

Szentes-Mabda Katalin polgármester és Tessely Zoltán országgyűlési képviselő ünnepélyesen átvágják a szalagot a sportpark átadóján F.: PT / FMH

A Rákóczi utca–Vörösmarty utca–Kölcsey utca által határolt zöld területre épült a sportpark, melynek átadását megtisztelte jelenlétével Tessely Zoltán országgyűlési képviselő is – s ha már jelen volt, felvezette a megnyitót.

– Ráckeresztúr az itt látható sportparkot a Magyar falu program keretein belül nyerte el, melyet a BMSK (Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.) valósított meg számukra. Hozzá kell tennem, hogy a település kifejezetten jó százalékkal pályázik a Magyar falu programban, hiszen fejlesztettek már itt egészségházat, de az óvodaudvar új játszóeszközeit is ennek segítségével szerezték be, valamint az épület energetikai felújítása is megtörtént. Nem beszélve két, temetői fejlesztésekkel kapcsolatos pályázatról – fogalmazott a képviselő.

Szentes-Mabda Katalin polgármester és Tessely Zoltán országgyűlési képviselő ünnepélyesen átvágják a szalagot a sportpark átadóján
F.: PT / FMH

Szentes-Mabda Katalin, a település polgármestere, Tessely Zoltántól a szót átvéve rögtön meg is köszönte a lehetőséget a kormánynak, hogy ismét fejleszthették, szépíthették a falu összképét, ráadásul mindez az emberek egészségét is karbantartja. Hozzátette, erre a vadonatúj, kültéri sportparkra azért is volt szüksége Ráckeresztúrnak, mivel helyi sportolási lehetőségre mindössze egy darab füves focipálya állt rendelkezésre, és közterületi játszótérből is csupán egy van.

– Ahogyan Tessely Zoltán említette, közvetlenül a most megépült sportpark oldalába megálmodtunk egy játszóteret, így az akár egy kisebb helyi szabadidő-parkként is funkcionálhat majd – erre is be fogunk nyújtani majd egy pályázatot a program keretein belül, amint lehetséges lesz – hangsúlyozta a vezető. Kiemelte, az egészségre kifejtett áldásos hatása mellett az együtt sportolásnak egy erős társadalmi vonatkozása is van, hiszen közelebb hozza az embereket, ennek következtében több generáció összekapcsolódhat majd, ami a fiatalok megtartása szempontjából a legfontosabb – zárta a polgármester.

Az új sportpark megközelítőleg 5 millió forint állami támogatásból valósult meg, s tartalmaz minden olyan eszközt, amely a magas szintű, saját testsúlyos sportolás kielégítésére megfelelő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában