Nem a veszteség számít – Interjú Kovács Ágota történésszel

A pákozdi csatáról időről időre vitáznak, van, aki nagy győzelemnek tartja, mások a hét halottat emlegetve azt mondják, nem volt az akkora ütközet…

– Móga János korabeli harcjelentése és a legújabban előkerült források alapján már mindenképpen hétnél több, sokkal több halottról beszélhetünk, de úgy gondolom, nem az elhunytak száma határozza meg egy csata jelentőségét. A szabadságharc első és egyben győztes ütközete zajlott le Pákozd mellett, és ha más nem, Móga János személye és az akkor formálódó honvédsereg fiatal katonái megérdemlik azt, hogy mindenképpen pozitívan szóljunk az összecsapásról. Lehet, so kan nem tudják, de tulajdonképpen a magyar haderő megalakulásának ideje ez, a magyar haderőnek ez volt az első bevetése, és megállta a helyét. Én azon a véleményen vagyok, hogy a Pákozd–Pátka–Sukoró háromszögben lezajlott csata, az első győzelem adta meg a lendületet ahhoz, hogy a szabadságharc folytatódjék, néhol egészen komoly áldozatokat követelő ütközetekkel is. Persze a visszaemlékezések néhol egymásnak ellentmondanak.

Azaz van még mit kutatni a pákozdi csatával kapcsolatosan is?

– Egyértelműen igen, és ebben a munkában Hermann Róbert professzor nevét mindenképpen meg kell említenem. A korábbi kutatások nem annyira a hadtörténelmi, inkább az ideológiai, politikai oldalát vizsgálták az eseményeknek, az utóbbi időkben születtek olyan művek, amelyek a hadászattal is foglalkoznak. Szükség van az ilyen jellegű munkákra, hiszen ezek nélkül nehezen lehet megérteni, mi és miért történt egy csatatéren.

Mi adta a különlegességét az ütközetnek a jelentőségén túl?

– Egyértelműen a tüzérség megjelenése, hiszen egy, szinte a semmiből megszervezett fegyvernemünk mutatkozott be. A helyszínen, a tárlatvezetések során az Obeliszken is meg tudjuk mutatni, hogy a gyalogos honvédek mellett már itt voltak a tüzérek, akiknek a kiképzése nem sokkal a csata előtt fejeződött be. A Műegyetem jogelődjének matematikusdiákjai álltak az ágyúk mögé, és kiváló katonai szakembereknek bizonyultak azok a tizenhét, tizennyolc éves fiatalemberek. A résztvevők egy részéről máskülönben elmondható, hogy az uralkodóhoz való viszonyuk nagyban befolyásolta a magatartásukat.

Mire gondol?

– Sokakban élt az a kettősség, hogy rendben, magyarként magyar földön harcolunk, de az uralkodóra tettünk esküt. Nem volt kivétel maga Móga János császári és királyi altábornagy sem, akit éppen ezért a csata előestéjén a sukorói haditanácson tiszttársai gyávának neveztek.

Térjünk vissza gondolatban a csatatérre: nyilván mi használtuk ki jobban a környezeti adottságokat…

– Mindenképpen, hiszen Jellasics seregei Székesfehérvár felől érkeztek, Móga János a terepviszonyokat kiválóan kihasználva foglalt védelmi állást. Tény, hogy az ágyúk nagyon jó, a mocsár által nehezen megközelíthető helyen voltak, és elég hatékonyan befolyásolták az ütközetet. Egyébként érdemes elolvasni a visszaemlékezéseket és megnézni a korabeli térképeket, ahol mindenki máshol látja a Velencei-tavat, illetve máshová tájolja magát.

Mennyire tudjuk életben tartani a csata kultuszát ma Pákozdon?

– Kiváló pedagógiai program a Hazafiság Iskolája, az Ifjú Nemzetőrök program, valamint a hagyományőrzők között is egyre több az érdeklődő ifjú, s a fiatalabb felnőttek sem hiányoznak. Ezért is örülök annak, hogy ezek mellett született egy alkalmazás, hiszen ez a korosztály mostanában a telefonját bújja.

Mi a személyes ambíciója? Mennyiben más itt, mint a várpalotai Trianon Múzeumban?

– Nagyon más, hiszen a korszak is más. Nagyon szeretek a gyerekekkel foglalkozni, minél több korosztályt szeretnék megismertetni azzal, ami nekünk itt Pákozdon a célunk. Itt döbbentem rá igazán arra, mennyire nagy szükségünk van hazafiságra, és remélem, e törekvésnek szorgos résztvevője lehetek.