gazdasági mentőcsomag

2021.03.05. 22:22

Nyilvánosak a pályázati feltételek

Székesfehérvár önkormányzata a helyi gazdasági mentőcsomag részként Tovább-foglalkoztatást Segítő Alapot hozott létre, amelyből a tevékenységükben korlátozott szektorok gazdasági szereplői igényelhetnek anyagi támogatást.

Héjj Vivien

A városi közgyűlés hatáskörében meghozott döntés értelmében ezúttal az előadóművészek és az utazásszervezők pályázhatnak. Előbbiek produkciónként maximum bruttó 5 millió forintot kaphatnak, míg utóbbiak esetén a támogatás maximális mértéke 2 millió forint.

A Székesfehérvárhoz kötődő előadóművészeknek a pályázat részeként ismertetniük kell egy olyan produkciót, melynek bemutatását vállalják legkésőbb 2023. december 31-ig. Ha az ismertetett produkció a pályázó hibájából nem valósul meg, a támogatás összegét vissza kell fizetni. Előadóművésznek minősülnek: zenészek, színészek, énekesek, humoristák, bűvészek, artisták, bábművészek és táncművészek.

Az utazásszervező, utazásközvetítő gazdasági szereplők a megtartott munkahelyek számának függvényében igényelhetnek támogatást.

A pályázatok benyújtási határideje mindkét esetben 2021. március 22. További részletek a város honlapján.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában