turizmus

2021.03.02. 12:00

Velencén vajon szívesen látják a turistákat?

Nem tudom. Hangzik a válasz a fentebb feltett kérdésre a velenceiek s Velence környékiek szájából. Vagy tollából.

Szanyi-Nagy Judit

A helyiek és környékbeliek mondták el véleményüket a velencei turizmusról Fotó: PT (Archív)

Mindezt egy, a velencei és a város környéki lakosok bevonásával készült kérdőívből tudjuk, amely kifejezetten a turizmus helyzetéről szól a nevezett településen.

A város életében egyértelműen nagy szerepe van a turizmusnak – jelentette ki a kitöltők (609 személy) 55,9 százaléka, s viszonylag fontos szerepet tulajdonított ugyanennek a válaszadók 30,4 százaléka is. Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy szívesen látna-e több turistát Velencén, a kitöltők 26 százaléka (155 fő) a „nem tudom” választ adta, 22,3 százalékuk (133 fő) pedig a „legkevésbé sem” opciót jelölte meg, míg 13,4 százalékuk (80 fő) a kicsit kedvesebb „nem igazán szeretnék” lehetőséget választotta. Azért vannak olyanok is a településen, akik szívesen látják az időszakosan odalátogatókat, sőt: 18,8 százalékuk (112 fő) mondta azt, hogy sokkal több látogató is érkezhetne Velencére, míg 19,5 százalékuk (116 fő) egy kicsivel több embernek örülne.

A válaszadók a település megközelíthetőségét értékelték annak legnagyobb érdemeként (91,6 százalék); a vendéglátó- és szálláshelyekkel kapcsolatban pedig elmondható, a kitöltők fele szerint megfelelő azok mennyisége, míg a válaszadók másik fele szerint ezen a téren lehetne mit javítani. A minőséggel viszont jobbára nem elégedettek az emberek; ahogyan a kulturális eseményekkel és a programkínálattal sem. Ez utóbbiaknál a pozitív visszajelzések nem érik el a 30 százalékot sem.

A helyiek és környékbeliek mondták el véleményüket a velencei turizmusról Fotó: PT (Archív)

A kérdőívből az is kiderül, 338-an (56,7 százalék) úgy gondolják, egy-két hetes turizmusra lenne leginkább szüksége a városnak, míg 164 fő szerint (27,5 százalék) a hétvégi utazókra és az ő kiszolgálásukra kellene összpontosítania a városvezetésnek, a turizmus érintettjeinek.

A kitöltők szerint a településnek leginkább a kisgyermekes családokat (22,7 százalék), valamint a strandolókat (19,2 százalék) és a kerékpárosokat (19,2 százalék) kellene megszólítania.

A helyiek és a környékbeliek mindemellett több panziót (283 fő) és magánszállást (200 fő) tudnának elképzelni itt, legkevesebben (92 fő) a több szállodát jelölték meg opcióként.

Jelentős bevételt leginkább a wellnessturizmusból (61,4 százalék), illetve a fesztivál- és buliturizmusból (59,2 százalék) szerez Velence – vallják a kitöltők, akik szerint a városi közlekedést és parkolást leginkább az egynapos strandturizmus (66,8 százalék) nehezíti meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában