2021.04.09. 07:00
Kiállnak a Fejér megyeiek az éhes mentők mellett – Videón nyilatkozott a feljelentett mentőtiszt is
Több vendéglátóegység is csatlakozott az akcióhoz a megyében, s viszi, adja a szolgálatban lévő mentőknek az ételt. Így reagálva arra a félelmetesen kisstílű feljelentésre, amelyben valaki lefotózta a mentőállomásra visszatérő mentőt hamburgervásárlás közben.
Több vendéglátóegység – így a képünkön szereplő lepsényiek – is csatlakozott az akcióhoz a megyében, s viszi, adja a szolgálatban lévő mentőknek az ételt. Így reagálva arra a feljelentésre, amelyben valaki lefotózta a mentőállomásra visszatérő mentőt hamburgervásárlás közben. De mások is kifejezték már hálájukat: volt, aki magyar zászlót kötött az állomás elé köszönöm felirattal, gyerekek húsvéti csokoládét és rajzokat küldenek, legutóbb pedig mécsesekkel köszönték meg a munkájukat.
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Nagyot szólt az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) nyilvánosságra hozott története arról a levélről, melyet egy máig ismeretlen személy küldött az OMSZ vezetőjének, gyakorlatilag feljelentve ezzel egy mentőt, aki meg merészelt állni hamburgert vásárolni az utcán. Még fényképet is készítettek az ominózus esetről. A mentőállomásra tartó mentő 1 perc 51 másodpercet töltött a vásárlással, ráadásul a hamburgert meg sem tudta enni az állomáson, mert indultak a következő helyszínre.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/ezz3CXGe4912UgjDNAQczRLR_fDbAiKtWlUsi9K-zhw/fill/2560/1707/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QyZWQ1MDJiMDczNzQyZDU4YTZhZDc4YTBlZTc0Njc3.jpg)
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
– Felháborított az eset, amikor olvastam róla – mondta el a hírlapnak Koltainé Gocza Mónika, a lepsényi Farkas Tanya étterem vezetője, aki ezt követően nem tétlenkedett, s felhívást tett közzé: a szolgálatban lévő mentőknek ingyen jár tőlük az étel. – Vinni is szoktunk nekik pizzát az állomásra – mesélte, ahogy azt is: – A 7-es főút mellett vagyunk, negyedóránként száguldanak el mellettünk a mentők szirénázva. Eszméletlen a munka, ami most rájuk hárul. Bármikor jöhetnek, ha szolgálatban megéheznek, csak telefonáljanak előre, hogy összekészítsük az ételt.
Hasonlóképpen gondolkodott más vendéglátós is, például a Zing Burger. Troják Anett, a fehérvári étterem vezetője szintén azonnal cselekedett, amikor a hamburgeres történetről hallott: – Megkérdeztem a mentőállomáson, hányan teljesítenek szolgálatot egy műszakban, s annyi burgert vittünk nekik, hogy mindenkinek jusson. Nem sajnáljuk tőlük azt az 1 perc 51 másodpercet – tette hozzá.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/WsAbV43YQ3ZJzaqBVaCNVmnp3t48dy6R3RCRQ9Ckf9E/fill/2560/1920/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU5OTU5NzYzMjVlNTRlN2NiNWU4ZDZiYjkxM2RlMTMw.jpg)
Fotó: Fehér Gábor (Fejér Megyei Hírlap-Archív)
De mások is figyelnek a mentőkre. Fehérváron például egy óvoda küldött nekik húsvétra csokoládét. Máskor pedig gyerekrajzokkal vidítják fel a folyamatosan hajtó mentőket. A fehérváriak, ahogy máshol is, manapság szinte pihenőidő nélkül dolgozzák végig a heteket.
Az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán megjelent egy rövid videónyilatkozat is, melyben az egyik feljelentett életmentő, Buvár Mariann szólal meg az események hatására.
https://www.facebook.com/watch/?v=496576984810815
Frissen Fejérből
- Közösen a felnövekvő generációkért, a fehérvári gyermekekért
- Dicsérjétek trombitaszóval! - folytatódik a Harmonia Albensis templomi koncertsorozat
- Kigyulladt egy autó Székesfehérváron
- Szén-monoxid keletkezett egy dunaújvárosi lakás fürdőszobájában
- Gólyahír: velük gyarapodott Fejér vármegye az elmúlt napokban