Szemétszedés

2021.04.20. 07:30

Megtisztították Abát – Polgári kezdeményezéshez csatlakoztak a lakosok

A kisváros egyik lakója kezdeményezte a „Tisztítsuk meg Abát és környékét!” szemétszedési akciót, melyhez Aba önkormányzata is csatlakozott – sőt, több helyen reklámozta, hogy minél többen részt vegyenek a közösségformáló eseményen, emellett konténerrel, szemeteszsákokkal, teherautóval járult hozzá az akció sikerességéhez.

Korondy Tamás

A vasárnapi szemétszedő csapat összeállt egy képre lapunk kérésére Fotó: Pesti Tamás

Fotó:

Mint azt megtudtuk, nemrégiben Orosz Ferenc abai lakos felhívást tett közzé a közösségi oldalán, melyben április 18-ra szemétgyűjtési akciót szervezett az Aba és Soponya közti út abai szakaszára. A felhívásra – az esemény előtti napokban – már több mint száz abai polgár jelentkezett. Nekik köszönhetően tisztult meg attól a rengeteg hulladéktól a kifejezetten hosszú útszakasz.

– Durván százötven zsák szemetet sikerült összeszednünk, amelyet az önkormányzat udvarán tárolunk majd addig, amíg a szemétszállító cég, a Depónia el nem tudja szállítani – kezdte rögtön az eredmények összegzésével a polgármester.

Mikula Lajos hozzátette, természetesen nem csak ennyi szemét „oszlott fel” a Soponya és Aba közötti, közel 3 kilométeres útszakasz mindkét oldalán, hiszen állítása szerint 21 (!) különböző méretű gumiabroncsot is eltakarítottak a területről, köztük több teherautó-gumi volt.

A vasárnapi szemétszedő csapat összeállt egy képre lapunk kérésére Fotó: Pesti Tamás

– Ezek veszélyes hulladéknak minősülnek, de a vártnál több elektronikai hulladékot is találtunk – tette hozzá Mikula, miközben a helyiek már éppen a zsákokat vitték be az önkormányzati gyűjtőpontra.

Ahogy arról lapunk értesült, a helyi önkormányzaton kívül két további egyesület is segített az akció során – a helyi ifjúsági csoport, a Fiatalok Abáért, valamint az idősebbeket képviselő Aktívan Abáért csoport.

Orosz Ferenc, az akciót indító lakos közösségi oldalán köszönetet mondott a segítségért, hogy 4 óra alatt 20 köbméternyi szemetet sikerült eltüntetni az útszakasz két oldalán, valamint ígéretet tett arra is, hogy a közeljövőben a városban máshol is szervezni fog hasonló akciót. KT

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában