Szár jótevői, a Hasenfratzok

Beszélgetni mégsem vele, hanem Tatán élő öccsével, Józseffel ültem le, aki szintén benne van a támogatás odaítélésének folyamatában, s ő tartja a kapcsolatot a száriakkal is. Mint megtudtam, ha teheti, Ferenc minden évben hazalátogat Magyarországra, és ilyenkor mindig elmegy szülőfalujába, ahol ma is sok rokon, ismerős él, többek között legkisebb testvére, János is. – A támogatások egyik célja, hogy szépüljön és fejlődjön a falu, hogy megmaradjon a község és a közösség, amelyben a helybeliek jól érzik magukat, és nem kívánkoznak el máshová – foglalta össze Hasenfratz József, akitől azt is megtudtam, a család 2012 óta rendszeresen segít a száriaknak.

Elsőként a templom tetejének felújításába szálltak be, amit aztán számos támogatás követett. Így épült a templomban az új orgona, került az óvodába a kalandvár, vagy épült meg a játszótér, amelynek jelenleg folyamatban lévő bővítését is ők finanszírozzák. De segítették a nyugdíjasokat, a nemzetiségi tánccsoportot, sőt a helyi sportéletre is adtak pénzt. Vannak olyan civilszervezetek, egyesületek, amelyek többször is kaptak segítséget a családtól.

A Hasenfratz régi szári família, őseik a 18. században érkeztek. Hasenfratz József szülei földművesek voltak, öt gyermekük született: Márton (1933), Ferenc (1935), Mária (1936), József (1941) és János (1945). A háborút követően a családot nem Németországba, „csak” Vérteskozmára telepítették ki. A család élete azonban így is gyökerestől felfordult. A két idősebb fiú akkor már Tatabányára járt polgáriba, ám Kozmáról nem volt semmilyen közlekedés abban az időben. Mártont, aki akkor már végzős volt, szerencséjére befogadta egy tatabányai rokon, így befejezhette az iskolát. A szülők, miután látták, hogy Vérteskozmán csak a mező- vagy az erdőgazdálkodásban lehet elhelyezkedni, a fővárosba küldték gyermekeiket tanulni, akiknek így szakmát adtak a kezükbe.

– Ferenc bátyám ’56-ban éppen Soroksáron volt katona és belefolyt a forradalmi eseményekbe is. Később emiatt jobbnak látta, ha disszidál. Még a szüleinknek sem szólt erről. Csak az 1928-ban Kanadába emigrált nagybátyám tudta, ő szólt nekik aztán, hogy ne keressék Ferencet – idézte fel a régmúltat Hasenfratz József, akinek a bátyja megjárta előbb az osztrák, majd az olasz menekülttábort. Olaszországban fel tudott kéredzkedni egy kanadai hajóra. Azt mondták, ha dolgozik a hajón, elviszik. Így jutott végül Kanadába, ahol az első néhány hónapot az említett nagybácsinál töltötte, új életét pedig eredeti szakmájában, esztergályosként kezdte építeni. Néhány év múlva önálló vállalkozást hozott létre a garázsában, ebből nőtt ki a mai nagyvállalat.

Említsük meg, hogy később kiérdemelte Kanada második legmagasabb kitüntetését, a Kanada Rendet is.

Ferenc ma is Kanadában él, Mária Csákváron lakik, az egyetemet végzett Márton Oroszlányba került, József Tatára, János visszament Szárra. A testvérek közül ketten már elhunytak. József nem csak öccse és az ottani rokonok miatt látogat azonban sűrűn a faluba – ő az, aki az adományokkal kapcsolatban is intézkedik: megtudja, mire van leginkább szükség, hol és hogyan lehetne segíteni és mennyi pénz kellene ehhez. Olykor a településen élők fordulnak kéréssel a család felé, akik igyekeznek a leghasznosabb, legértékesebb módon támogatni a falut, illetve annak civil szervezeteit, egyesületeit. – Természetesen nem minden elképzelést támogatunk. Azoknak van prioritása, amelyek megvalósítása a faluban sokak hasznára válik, megőrzi a közösséget és hozzájárul ahhoz, hogy a száriak jól érezzék magukat a településükön – zárta a beszélgetést Hasenfratz József.