Frissen Fejérből

2021.04.20. 07:15

Újra megteltek élettel az iskolák és az óvodák Fejérben

Magas arányban érkeztek hétfőn a gyerekek az első óvodai és iskolai napjukra a zárások után. Az otthon maradt alsósok továbbra is megkapják az iskolában átadott tananyagot és a házi feladatot, akik pedig mentek iskolába, főképp ismétléssel, gyakorlással kezdték a hetet.

S. Töttő Rita

Hétfő reggeli búcsú a Vasvári Pál Általános Iskola előtt Fotó: Fehér Gábor / FMH

Fotó: gaborfeherphoto

Külön padban ül mindenki, aki akarja, viselheti egész órán a maszkot, egyébként pedig a folyosón kötelező a használata. A gyerekeket nem zavarja a rendszer, sőt, fegyelmezetten betartják a kéréseket. S noha csak az ablakon keresztül pillanthattunk be a fehérvári István Király Általános Iskola egyik osztálytermébe, a gyerekeken látszódott: örülnek, hogy ismét társaik között lehetnek. Krählingné Kovács Tünde iskolaigazgató elmondta:

– Minden osztályba bementem üdvözölni a gyerekeket. Elmesélték, mennyire örülnek, hogy itt lehetnek – s hozzátette: érkezéskor lázmérés és kézfertőtlenítés után léphettek a gyerekek az iskolába, ahol mostantól 40 perces órákra térnek át, mert a gyerekek elszoktak a hosszú egy helyben üléstől, és jót tesz nekik a szabad levegő is. – Sokat leszünk kint, bár a hétfői esős idő ennek a tervnek nem kedvezett. Ismétléssel és gyakorlással kezdtük az oktatást – tudtuk meg. Az István Királyba hétfőn a 229 alsósból 185 gyermek érkezett.

A bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola 260 alsósából 80 gyerek nem jött, azaz 180-an kezdték meg az iskolai tanulást, árulta el Bárányos József igazgató. Az otthon maradottaknak háromnegyede, azaz mintegy 50 diák szülői kérés alapján maradt el, a többiek karanténben vannak vagy egyéb betegség miatt maradtak távol.

– Mind a 13 alsós osztályt el tudtuk tehát indítani. Az otthonról tanulók a miniszteri utasításnak megfelelően a kréta rendszerén keresztül kapják meg házi feladatot és a napi anyagot, továbbá az esetleges lemaradások érdekében az iskola fejlesztő- és gyógypedagógusai vesznek részt az egyéni korrepetálásokban – mutatott rá az igazgató, hozzátéve, hogy mivel alsó tagozaton egész napos iskola van, felajánlották, hogy az utolsó óra után, azaz 15 órakor elvihetik a tanulókat a szülők, ha akarják.

Hétfő reggeli búcsú a Vasvári Pál Általános Iskola előtt Fotó: Fehér Gábor / FMH

Az óvodákban is újraindult az élet, de éppúgy, ahogy az iskolákban, nem teljes gőzzel. Paulikné Horváth Anna, a dinnyési óvoda vezetője beszámolt a hétfői tapasztalatokról: a 60-ból 38 gyerek érkezett, a többiek felmentés kértek, még maradnának otthon. Három csoport működik tehát az óvodában, így minden gyermek maradhat a megszokott csoportjában. Székesfehérváron, a maroshegyi óvodában felemásak a tapasztalatok. Ezekről Békésiné Kimiti Ágnes óvodavezető mesélt: a 280 ovisból hétfőn 160 érkezett meg, de az arányok korcsoportonként eltérők.

– Inkább a nagyok, 6-7 évesek vannak itt többen, őket bátrabban hozták a szülők. Azok közül például, akik jövőre már iskolába mennek, 26 gyermekből 22-en jöttek. A legkisebbeknél, a „beszoktatósoknál” azonban már kisebb az arány. Három ilyen csoportunk van, a tapasztalat szerint 50 százalékos a bentlét.

Az előrejelzések szerint azonban már csütörtöktől növekszik a gyerekek létszáma, mert a szülők folyamatosan térnek vissza a munkába az elkövetkezendő időszakban – tette hozzá Békésiné.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában