„Műszakilag mindent átvettünk”

2021.05.11. 15:55

A dunaújvárosi önkormányzat aláírására vár Kulcs község szennyvízügyben

Hétfői számunkban egy kulcsi lakos, Fábián György elmondta, régóta hiába várják a kulcsiak, hogy végre ráköthessék ingatlanjukat a késznek tűnő, Dunaújváros felé kiépített szennyvízhálózatra.

Majer Tamás

Jobb Gyula szerint elvileg hamarosan, két-három héten belül el lehetne kezdeni a csatornarákötéseket Kulcson

Fotó: FMH-archív (Nagy Norbert)

– A kulcsi önkormányzat vezetőjeként amit kellett, teljesítési igazolásokat, mindent, aláírtam, műszakilag mindent átvettünk, a garanciális bejáráson garanciális listát készítettünk. Ugyanezt a DRV (Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.), a mi leendő szolgáltatónk szintén megtette – nyilatkozta lapunknak Jobb Gyula, Kulcs polgármestere. – Gyakorlatilag el is indították a használatba vételi eljárást. Elvileg hamarosan, két-három héten belül el lehetne kezdeni a csatorna­rákötéseket – tette hozzá.

Jobb Gyula elmondta, Rác­almás, Kulcs és Dunaújváros ebben a kérdésben rendesen össze van kötve. Konzorciumi partnerek a projektben, s világos, a térképre nézve is egyértelmű, egymás szomszédai. Kulcsról Rácalmáson át vezet a dunaújvárosi tisztítótelepre a szennyvízcsatorna.

Jobb Gyula szerint elvileg hamarosan, két-három héten belül el lehetne kezdeni a csatornarákötéseket Kulcson
Fotó: FMH-archív (Nagy Norbert)

– Dunaújvárosban van egy átadópont, ahol a rácalmási, illetve a kulcsi szennyvíz beömlik – mondta Jobb. – Onnan a DVCSH (Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft.) az a szolgáltató, amely majd a rendszert üzemelteti befelé egészen a szennyvíztisztítóig. A DVCSH egyik tulajdonosa a dunaújvárosi önkormányzat. Most ott tartunk, hogy tulajdonképpen minden rendben lenne, a dunaújvárosi önkormányzat azonban még nem írta alá azt, amit már én a kulcsi önkormányzat nevében aláírtam – fogalmazott Jobb Gyula.

A kulcsi polgármester szerint éppen ezen a héten, ennek is az elején ül tárgyalóasztalhoz a DVCSH, Dunaújváros önkormányzata és a csatornaberuházás kivitelezője. Jobb Gyula szerint, ha a dunaújvárosi önkormányzat is végső hozzájárulást ad, akkor elindulhat a kulcsi ingatlanok rákötésének megszervezése.

A kulcsi vezető úgy fogalmazott, hogy már a cél előtt vannak egy hajszállal. Megemlítette azt is, mindenkinek – így a kivitelezőnek is – nehezebb volt az elmúlt esztendő, mint a korábbiak, minden eljárás körülményesebben ment, ez is benne van abban, hogy nem sikerült tartani az előzetes, a tavaly októberi átadási határidőt.

[embed]https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/kulcsi-csatornaugy-allandosult-varakozas-4917004/[/embed]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában