Frissen Fejérből

2021.05.03. 11:30

Az első próbán túl vannak a Fejér megyei érettségizők

Hétfő reggel – a járványügyi szabályok betartásával – országszerte megkezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák. Az első érettségi napon magyar nyelv és irodalomból középszinten 71 ezren, emelt szinten mintegy kétezren adnak számot tudásukról.

feol.hu, MTI, Baráth Eszter, S. Töttő Rita

Fotó: az iskola

A Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnáziumból

- Összességében kicsit féltem az érettségitől, bár sok gyakorlófeladatot megcsináltunk – mondta Polgár Kyra, a Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium tanulója. – Szerintem nem voltak nehezek a feladatok, mindkét részt jól meglehetett írni, persze voltak olyanok, amik többszöri visszaolvasását igényeltek. A témák is közel álltak az emberhez – összegezte Kyra a tapasztaltakat. Mint mondja, egy idő után meg lehetett szokni az online oktatást, és így is jól fel lehetett készülni az érettségire.

A Vasvári Pál Gimnáziumból

A Vasvári Pál Gimnázium diákönkormányzatának elnöke, Lendvai Martin fő szempontok és irodalmi alakok életrajzának tanulásával készült a hétfői vizsgára. – A szövegértés szerintem nem volt nehéz, nekem kifejezetten tettszett, mert történelmi téma volt. Előre eldöntöttem, hogy bármi is lesz az érvelés témája és azt a feladatot fogom választani, de tetszett is, hogy a videójátékok és a társasjátékok köré kellett építeni az érveket, ellenérveket. A novellaelemzés is teljesen érthető volt – foglalta össze Martin a feladatokkal kapcsolatban. Mint mondja, a társaival való beszélgetésből kiderült, hogy a többiek is körülbelül azzal az elvárással találkoztak, amire számítottak.

14:13 - Frissen a Comeniusból

Elsők között végzett dél után nem sokkal, és jött ki a Comenius Vértanú utcai épületéből a két érettségiző diák, Bitter Alex Dániel és Antoni Soma István, akik megkönnyebbülve meséltek a délelőtti eseményekről: - Először, amikor megnéztem a szövegértő feladatot, a címből arra következtettem, hogy sűrű, száraz szöveget kapok. De szerencsére nem volt olyan nehéz. Azt gondolom, jobban tartottam az érettségitől, mint amilyen nehéz végül volt. Az irodalom érettségiben számomra a legérdekesebb feladat az 1848-as és 1956-as forradalom, valamint a szónokok kapcsolatának elemzése volt. Azt gondolom, a legtöbb feladatra sikerült viszonylag jól válaszolnom - árulta el Alex, aki nem titkoltan abban reménykedik, hogy minden kérdésre sikerült jó választ adnia. Szavaihoz csatlakozott Soma is, aki szintén nem aggódik az eredmény miatt: - Szerencsére mindig ment a szövegértés, azzal sosem volt gondom, ahogy az érveléssel sem. A műértelmezés azonban sosem ment igazán, illetve nem volt a kedvencem. Így most sem volt az - Mikszáth Kálmán Szücs Pali szerencséje című novelláját kellett elemezni. Sikerült ugyan, de ez a feladat már nem lesz a kedvencem... - válaszolt a fiatalember.

A két Comeniusos fiatal, ahogy többi érettségiző diáktársuk is, immáron a következő napra koncentrál: a sokak által rettegett matematika érettségire. - Én csak úgy remélek - mondta kicsit bizonytalanul Alex, amikor azt kérdeztük tőlük, miben reménykednek a matek kapcsán. Soma jobban bízik a jó eredményben, derült ki, mert még a pontszámot is kibökte, mit szeretne viszontlátni a feladatlap alján. Persze 'babonából' azért ezt itt most még nem közöljük, az legyen az ő öröme, ha ez sikerül.

13:45 - Érettségi a Comeniusban

13:05 - Így alakult az érettségizők száma 1998 óta

12:54 - Az első vélemények a Sulilife.hu videójában

11:39 – Fehérváron az előrehozott érettségi sem ritka

Reggel 9:00 órakor megkezdődött az idei érettségi vizsgák sorozata. A végzős diákok ebben az évben is a magyar nyelv és irodalom feladatainak megoldásával kezdték meg a középiskolai évek lezárását jelentő, ugyanakkor a négy esztendő legfontosabb hetét. A Székesfehérvári Tankerületi Központ tájékoztatás szerint az általuk fenntartott iskolák közül a városban 5 intézményben zajlanak vizsgák, amelyeken 427 végzős tanuló adhat számot tudásáról, mellettük viszont többen vesznek részt előrehozott érettségi vizsgákon is.

Azon kívül azonban, hogy a vizsgák sorrendje nem változott, az idei érettségi – az előző évihez hasonlóan – jelentősen eltér a korábban megszokottaktól. A diákok több hónapnyi online oktatást követően most ismét beültek az iskolapadba, hogy tudásukról számot adjanak írásban. Ugyan ezt viszont nem tehetik meg szóban, hiszen a kormány döntése értelmében a szóbeli érettségi idén elmarad. Korábban az innivaló, a szőlőcukor és a csokoládék sorakoztak az érettségizők asztalain a feladatlapok és a tollak mellett. Idén azonban a kellékek listája kibővül a kézfertőtlenítővel és a maszkokkal is.

A mai magyar érettségin többek között előkerültek az 1848-1849-es szabadságharc nagy szónokai, köztük Kossuth Lajos és Jókai Mór, de a társasjátékokról is írhattak szöveget a tanulók.

Holnap a matematika vizsgával folytatódik a 2021-es tavaszi érettségi.

11:30 – A Comeniusban 38-an írják

Rendben elkezdődtek az érettségik az iskolában, a diákok a szükséges intézkedések betartása mellett írják a vizsgákat – mondta el a feolnak Rockenbauer Lajos, a Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola igazgatója. Azt persze még korai lenne állítani, hogy a gyerekek szempontjából nehéznek vagy könnyűnek ítéltetik-e az idei irodalom érettségi, de egy biztos: a fehérvári iskolában 38 tanuló kezdte meg az érettségi vizsgát.

– Minden rendben volt, mindenki békében dolgozik a feladatain – tette hozzá az igazgató.

11:01 Zajlik a munka a Kodolányiban

Fotó: Kodolányi

9.20 – Vírus előtti szinten a felvételizők száma

Az idei évben 112 ezren nyújtották be jelentkezésüket felsőoktatási képzésre. Míg a tavalyi évben 91,4 ezren felvételiztek, ami 20 ezer fős visszaesést jelentett a 2019-es évhez képest. Emögött az állhat, hogy a tavalyi évben csak azok érettségizhettek, akiknek a továbbtanuláshoz feltétlen szükséges volt vizsgát tenniük. Idén azonban ismét körülbelül 20 ezer fővel nőtt a felvételizők száma, ezzel visszatérve a 2019-es jelentkezőszámhoz.

8.20 – Orbán Viktor: sok sikert az érettségizőknek!

Orbán Viktor a Facebook-oldalára feltöltött videóban azt mondta: tudja, hogy a mostani érettségi sokkal nehezebb, mert nem volt személyes felkészülési lehetőség, digitális oktatás volt.

A kormányfő – a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium előtt állva, ahol ő maga érettségizett – sok sikert kívánt az érettségizőknek, hozzátéve: minden tanulásra fordított óra, minden gondolat, minden tétel, amit megtanultak, biztosan eszükbe fog jutni az érettségizőknek, és szép emlékként marad meg a vizsga.

7.40 – József Attila, Berzsenyi, Radnóti – a legnépszerűbb szerzők az érettségin

József Attila-vers háromszor, Berzsenyi Dániel, Tóth Árpád-, Arany János-, Vörösmarty Mihály- és Radnóti Miklós-mű pedig kétszer került elő az elmúlt évek májusi magyarérettségi feladatsoraiban. A diákoknak a legtöbbször olyan költeményt kellett elemezniük, amelyet magyarórán nem dolgoztak fel, de előfordult olyan is, hogy két ismert verset kellett összehasonlítaniuk.

Ilyen volt a 2017-es májusi vizsgaidőszak, amikor a magyarból középszinten vizsgázóknak József Attila Elégia és Radnóti Miklós Nem tudhatom… című költeményét kellett összevetniük a megadott szempontok alapján.

7.15 – Karanténba kerülnek a dolgozatok

A dolgozatok idén is karanténba kerülnek, a csomagokat felbontás előtt 24 órára el kell zárni, illetve a beszedés után is félreteszik a lapokat egy napra. Persze az iskoláknak most is lesz lehetőségük arra, hogy dolgozatokat online küldjék el a javítóknak, így a tanároknak nem is kell bemenniük az iskolába.

7.00 - Fő a biztonság!

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár korábban elmondta: egy teremben legfeljebb tíz vizsgázó tartózkodhat – a másfél méteres távolság betartásával -, továbbá megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőt is biztosítani kell nekik. A felügyelő tanároknak kötelező a védőmaszk használata – nekik kesztyűt és védőmaszkot is központilag biztosítanak -, a diákoknak az írásbeli ideje alatt azonban csak ajánlott – közölte az államtitkár.

A magyar vizsgákat kedden a matematika írásbelik követik. A sulilife.hu percről percre tudósít az eseményekről!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában