Frissen Fejérből

2021.05.19. 07:20

Kiállnak a fehérvári ősmocsár megmentéséért

Kedden tartott sajtótájékoztatót a Zágoni utcai ősmocsár ügyében Lantay Attila, Székesfehérvár főépítésze, Györök Orsolya főkertész és Brájer Éva, Maroshegy önkormányzati képviselője.

Baráth Eszter

Györk Orsolya főkertész és Brájer Éva önkormányzati képviselő beszélt az előzményekről is

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Ahogy arról beszámoltunk, a maroshegyi tölgyes és ősmocsár területén már az 1990-es évek végén megtörtént a telekkiosztás. Így nem követett el szabálysértést a terület tulajdonosa azzal, hogy építési telkek eladását hirdette, és már korábban el is kezdték feltölteni.

Györök Orsolya elmondta, a Völgyhíd Természetvédelmi Alapítvány védetté nyilvánítási javaslatot nyújtott be, melyben a terület jelentőségére hívták fel a figyelmet. A nádas sok védett állatnak ad otthont, rétihéják, nádiposzáták is élnek, fészkelnek ott. Györök Orsolya szerint a feltöltés az, ami a leginkább veszélyezteti. A védetté nyilvánítási javaslatot követően meg is kezdődött a munka, hogy az élővilágot megóvják.

Lantay Attila városi főépítész kiemelte, ez a terület utoljára 1995-ben volt a szegélyén lakóterület, közepén pedig közpark és vízterület besorolású. Ezt követően az akkori közgyűlés már 2000-ben kertvárosi lakóterületként, azaz beépítésre szánt területként jelölte ki.

Györk Orsolya főkertész és Brájer Éva önkormányzati képviselő beszélt az előzményekről is
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Brájer Éva bemutatta az 1990-es évek végét megelőző állapotot jelző térképet. Kiemelte, a 2006 előtt történt felszabályozások, telekkijelölések hatása ma már jól látható egyrészt a Harmatosvölgyben, másrészt az óvoda mögötti területen. – Mindez jól mutatja, Maroshegy nagyon beépült. Épp ezért értékelődik fel a mocsár jelentősége – mondta a képviselő. A Völgyhíd Alapítvány által indított petíciót, mint mondta, Brájer Éva az elsők között írta alá, hiszen ez egy társadalmi felhívás a mocsár legalább egy részének megmaradása érdekében. – Amiről nekünk tudomásunk van a beépítést illetően, az igen jelentős elképzelés. Azt gondolom, azoknak, akik majd egyszer ideköltöznek, sem mindegy, mi lesz a beépítettség és a zöld aránya – mondta el a képviselő.

Kiemelte, egy mocsár feltöltését jogszabály határozza meg, az ezzel kapcsolatos engedélyeztetési eljárásokat nem a város önkormányzatához, hanem a kormányhivatalhoz kell benyújtani. A jogszabály egyméteres mélységet enged meg, azon túl engedélyköteles, ezért beadvánnyal fordultak a kormányhivatal felé és építésrendészeti eljárást kezdeményeztek, hogy megtudják, Maroshegyen szabályszerűen történt-e a feltöltés. Ezzel párhuzamosan a helyi védettségű területté nyilvánítás folyamata is elindult.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában