Frissen Fejérből

2021.05.08. 17:45

Összefogtak Jenőben és együtt szedték a szemetet

Tisztítsuk meg a természetet, tegyünk a környezetünkért! Törő Gábor, a térség országgyűlési képviselője is csatlakozott Kerekes Ildikó polgármester tavaszi szemétszedési felhívásához. Példát mutatva, a fiatalokat tanítva, hogy közösen pár óra alatt is tudnak eredményt elérni.

V. Varga József

A jenőiek az erdőnél szedték a szemetet szombaton délelőtt Fotó: Pesti Tamás

Fotó:

A Batthyány utca végénél, a falu határában, az erdőnél mintegy húszan láttak munkához szombaton délelőtt; az önkéntesek az erdő tulajdonosának segítségére is számíthattak. – Jenőben nem tétlenkedünk, hanem összefogunk! – jegyezte meg a faluvezető. A több kisebb csapat zsákokba szedte a szemetet, Varga Ferenc alpolgármester traktorral fuvarozta a hulladékot a konténerig.

A huszonéves testvérpár, Anna és Zsófi is csatlakozott a szemétszedőkhöz. Amint elmondták: közel áll hozzájuk a természet, a gazdálkodás, a föld szeretete – vadásznak is. Magától értetődő, hogy csatlakoztak az önkormányzat felhívásához.

A jenőiek az erdőnél szedték a szemetet szombaton délelőtt
Fotó: Pesti Tamás

Az illegális szemetelők sajnos tesznek róla, hogy mindig akad dolog e fronton, de a kesztyűt húzók és zsákot ragadók tábora szerencsére nem csökken!

– Akik régebb óta élnek már Jenőben, jól tudják, hogy az erdőben egy forrás is ered – osztja meg velünk a terület „vízrajzát” Kerekes Ildikó. – Mostani akciónkkal a forrás környezetét tisztítjuk meg, illetve az út mentén „ottfelejtett” szemetet is összeszedjük.

A munkát, a szemétszedést természetesen folytatják, a közmunkások például minden pénteken végig járják a falu főutcáját. Az önkénteseket meg majd a következő alkalomra, alkalmakra várják. Szedjük együtt! – így tartják.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában