Aranydiplomát adtak át a kőszárhegyi Klári óvónőnek

– A koronavírus-járvány miatt egy évvel csúsztunk a köszöntéseddel, de amikor tavaly szóba került, már akkor megható volt számomra a várakozásod, az emlékezésed, hogy annak idején milyen jelentős dolog volt pedagógussá válnod, a nehéz családi helyzetedből kiemelkedni, a pályán maradni, küzdeni az álmaidért – mondta Gáspárné Andi.

Szeretettel

– Nagyon kevés embert ismerek, aki ilyen elhivatottan, precízen, szorgalmasan élt a hivatásának. Mert bár nem maradtál mindig az óvodapedagógusi pályán, hiszen e munkád mellett voltál idősek otthonában gondnok, gyermek- és idősotthonban fejlesztő pedagógus, mégis mindenhol a gyermekek és a felnőtt emberek gondozása, nevelése, tanítása volt életed szolgálata. Mindezt olyan alázattal tetted, amely számunkra példaértékű. Alaposságodra, figyelmességedre, szakértelmedre a kollégáid, a szülők, a gyermekek mindig számíthattak.

– Két periódusban is vezetted a kőszárhegyi óvodát, s ez idő alatt nemcsak a gyermekek fejlődtek, de a környezetedet is mindig megszépítetted. Gondos gazdája voltál annak a helynek, ahol éltél, ahol dolgoztál. Ha kellett, a hátadon cipelted el az asztaloshoz a székeket, kárpitoshoz a szivacsokat, gyártottál kupakokból, fából hangszereket. Ritka pontosan vezetted a dokumentációt, s odafigyeltél minden apró részletre, amely a működésen vagy akár a hely esztétikumán javított. A csoportok mindig tiszták, rendezettek voltak. Az asztalokon terítők, és rajtuk a vázákban virág díszlett. A játékok rendben sorakoztak a polcokon, az iratok szépen mappába rendezve. Erre emlékszem, valamint a szépen rendben tartott udvarra, a virágos, bokros kiskertre, ahová jó volt betérni.

– A kollégáid és a szülők tisztelték elhivatottságodat, küzdeni akarásodat, gyermekszeretetedet. A fenntartó önkormányzatnál sokszor közben jártál az óvodaügyért, felnőttekért, gyermekekért. A küzdés abban a helyzetben soha nem volt egyszerű, de te egyenes derékkal, kitartóan végigvitted azt, amiben hittél, amiért nem volt feltétlen dicséret a jutalom. Téged ez akkor sem tántorított el, s emelt fővel mentél tovább. Mivel csaknem 30 éves az ismeretségünk, a barátságunk, nemcsak a munkádra, de a családi életedre is ráláthattam. Lányod és unokád a mai napig számíthatnak rád. Szereteted és támogatásod – tudom, míg élsz – az övék marad!

Felelősséggel

– Azok közé az emberek közé tartozom, akik az óvoda megnyitásának első éveiben lettünk óvodások. Egy csoportszoba volt, cserépkályhával, a konyhában egyetlen falikút. Nem volt szennyvízhálózat, sem szemétszállítás. A nagy hulladékgyűjtő tiltott hely volt a gyerekek számára. Nem sok minden került bele, hiszen a konyhában szinte mindent felhasznált Mariska néni, a csodaszakács. Ha elromlott egy-egy játék, a szülők megjavították – emelte ki Borján Péter.

– Autók még alig jártak a főúton, lovas kocsi és traktor annál több, hiszen az akkori termelőszövetkezethez az óvoda mellett vitt az út. Negyvenöt évvel ezelőtt kitüntetésnek számított annak a két gyermeknek, akik elmehettek a boltba a napi pékáruért. Egyikünket sem kellett félteni, mert mindenki odafigyelt ránk az utcán, a boltban. A kapun csüngve vártuk, mikor jön a legendás, mindenkor jókedvű postás, Gyuri bácsi (Varga György)!

– Amit az óvó néni mondott, megkérdőjelezhetetlen volt. Rózsa nénivel, a dadussal együtt ők nyújtották a biztonságot. Persze gyerekként nem tudtuk, hogy az óvodának vezetője is van, és azt sem, hogy a kőszárhegyi óvoda nem önálló intézményként működött. Honnan is tudtuk volna; 3-4 évesként nem is kellett tudnunk.

– Önkormányzati, fenntartói szempontból ma már látom, hogy mindez mekkora felelősséggel járt. Olyan felelősséggel, ami messze túlmutat a gyermekek aznapi biztonságán. Az óvodában szerzett közösségi élmények egész életünkben meghatározó emlékek. A szocializáció kezdete és az iskolára felkészülés legfontosabb helye az óvoda. Életpályákat képes eldönteni, hogy a közösségbe illeszkedés nehézségeit hogyan élik meg a gyermekek. Nagy szakmai felelősség ez, amelyben Kranauer Józsefné kiválóan teljesített. Mindenkori óvodásai és az ő gyermekeik nevében is köszönetemet fejezem ki Klári néninek, örülök, hogy ezt a hivatást választotta!

Szívvel-lélekkel

– Kedves Klárika, aranydiplomád átvétele alkalmából sok szeretettel és tisztelettel köszöntelek! Örülök, hogy Kőszárhegyen élted meg ezt a gyönyörű, felemelő időt. Emlékszem még, amikor megérkeztél a faluba, hogy óvónőként itt folytasd életutadat. Ó, Istenem! Különös visszaemlékezni! Elmondhattuk, hogy társközségként nekünk is lett óvodánk. És te szívvel-lélekkel, nagy szeretettel nevelgetted óvodáskorú gyermekeinket. Meghitt kis ballagási ünnepségekkel búcsúztattad az iskolába menőket, felkészítésük jónak bizonyult, megálltak a helyüket, nemcsak az oktatási intézményekben, de az életben is – mondta Borján Jánosné „Böbe”.

– Aztán részt vállaltál a falu tágabb közösségi életében is mint önkormányzati képviselő. Szerepeltetted a gyerekeket a község különféle rendezvényein – okosak és szépek voltak! Majd másfelé vitt a sors, és te bátran belevágtál, de mindenütt az emberekkel való foglalkozás volt a feladatod. Idősebbek, majd értelmi fogyatékkal élő fiatalok. Fejlesztetted tudásodat, hogy belőlük is a legjobbat hozd felszínre – szeretettel, empátiával!