Frissen Fejérből

2021.06.16. 15:30

Gondoskodó kezek tartják rendben a közösségi kertet Fülén

A Sárréti Tájház kertjében szorgosan folytak, folynak a munkák, kezdve a földmegmunkálástól az ültetésen át a gondozásig – több hétvége is eredményesen telt.

V. Varga József

Szorgos munka a tájháznál lelkes önkéntesek közreműködésével

Fotó: Miskei Rita

A Füle Községért Közalapítvány szervezésében elkezdődött a falu új arculatának, látványtervének megvalósítása, amit még 2020 tavaszán a Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Kar hallgatói készítettek el. Az idén tavasszal a járványhelyzet szabályai szerint folytak a munkálatok, lelkes önkéntesek részvételével. A munkát részben a Fülei önkéntesek – Együtt a faluért Facebook-csoport fogja össze, aki szeretne a részese lenni, bátran csatlakozzon.

Először a virágoskertet alakították ki, évelő virágokat, fűszernövényeket ültetett a falu apraja-nagyja. A következő hétvégén a bogyós gyümölcsök és a veteményeskert előkészítése következett. Közben pedig a mulcs felajánlásnak köszönhetően fakéreggel tudták leszórni az elkészült ültetvényest.

Szorgos munka a tájháznál lelkes önkéntesek közreműködésével
Fotó: Miskei Rita

Időközben megtörtént a kendervetés technikai egyeztetése, a füleiek sok hasznos dolgot megtudtak az ipari kender tulajdonságairól, felhasználhatóságáról Borús Pétertől, az egyik szakmai társaság vezérigazgatójától. Aztán a népek elvetették a csemegekukoricát, a borsót, a vörös- és fokhagymát, a babot, a csicsókát, figyelve a hasznos növénytársításokra.

– Az egyik nap délelőtt kitányéroztuk a gyümölcsfák tövét, rendbe tettük a kerítés menti bozótost. Bakó József közreműködésével megérkeztek a szalmabálák és a méhkaptárak is. Délután pedig a Jaskó Sándor, Somogyi László és Varga László által gondosan előkészített földbe elvetettük az ipari kender nagy részét – mondta el lapunknak Miskei Rita, az önkormányzat kulturális munkatársa.Az óvodás aprónép is meglátogatta a virágoskertet és a veteményest. A gyerekek nagyon lelkesek voltak, mindenki segíteni akart! Sokat kérdeztek az egyes palántákról, bújócskáztak a tájház oszlopai között, megcsodálták a szomszédos portán élő állatokat is.

– Bízunk abban, hogy a hely – természetessége és miliője által – segít majd a gyerekeknek is még közelebb kerülni a természethez. Ha arra sétáltok, térjetek be nyugodtan, ha pedig szomjasak a növények, locsoljátok meg őket, meghálálják majd – tette hozzá Rita, egyúttal mintegy felhívást is megfogalmazva a kicsik felé.

Amint megtudtuk: ősszel közösen tervezik a szüretet, és érkeznek még majd őshonos gyümölcsfák a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ jóvoltából, így az elkövetkezendő években is lesz minek együtt örülni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában