Frissen Fejérből

2021.06.25. 14:20

Gyermekek alkottak társasjátékot Bodajkon

A Nemzeti Tehetségprogram pályázatának köszönhetően másfél millió forintot nyert a Törpe Ovi. Az egész tanévet áthatotta az a terv, hogy létrehozzanak egy udvari társasjátékot.

Palocsai Jenő

Bácskai Mózes, Verebes Máté, Sárosi Kristóf és Bácskai Rozina is alkotott

Fotó: Törpe Ovi

Skrabákné Ruff Katalin intézményvezető elmondta:

– A tehetségműhelyben dolgozó gyerekek rakták össze a társasjáték lényegét, míg a barkácsműhelyesek elkészítették a bábukat. A logikai és matematikai műhely tanulói a játék logikáját találták ki, ám előtte ehhez megnéztek egy labirintust és egy óriássakktáblát. Előtte sok hagyományos társasjátékot megismertek az ovisok, hogy képet tudjanak alkotni, aztán tanakodtak, hogy milyen legyen az új játék, ki dobhat újra, vagy éppen ki és mikor marad ki a dobásból. A cserkész- és természeti műhely úgy döntött, a társasjáték az erdei állatokról szól.

Utóbbi csapat sem a négy fal között találta ki, mik szerepeljenek a társasban: elmentek kirándulni, és megismerték azokat az állatokat, amelyekről a játék szól. Mókus, róka, szarvas, nyuszi, bagoly és vaddisznó került bele, velük kapcsolatosak a kérdések. A műhelyek így, együttműködve hozták létre a társasjátékot egy egész éven át dolgozva a részleteken.

Bácskai Mózes, Verebes Máté, Sárosi Kristóf és Bácskai Rozina is alkotott
Fotó: Törpe Ovi

A projekt nagyon sokrétű, mert pedagógus-továbbképzés és a Játékos tudomány névre keresztelt utazó kiállítás is részét képezi, éppúgy, ahogy az öt tablet, a laptop és a hangosítóberendezés is.

A négy műhelyben a 21 nagycsoportos ovis dolgozik, különböző elosztásban, s van egy teljesen különálló, de legalább olyan fontos csoport, amely nem más, mint a Táncos Törpék alakulata. Ők a projekt nyitó- és záróeseményének műsorát vállalták magukra. Utóbbi ünnepség maga volt a játékavató is egyben.

Az óvodavezető elárulta:

– Ezt a ládába rejtett társast nemcsak az óvodai foglalkozásokhoz használjuk, hanem elérhetővé tesszük a családok számára is. Bízunk abban, hogy nagy lesz a sikere, főleg mert beépítettünk olyan lehetőséget is, hogy csapatban lehessen vele játszani. Ez fontos része a Boldog ovi programnak is.

Mint megtudtuk, nemcsak boldog, hanem zöld-, állatvédő és madárbarát ovi is a Törpe amellett, hogy tehetségpont.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában