Frissen Fejérből

2021.06.12. 07:10

Halászkápolna készül Rétimajorban, Szent Péter tiszteletére

Közeledik a halászkápolna fölszentelése Rétimajorban. Egy régi halászbárka avanzsál át.

Majer Tamás

Még nincsen teljesen kész a kápolna, de hamarosan kiépítik a szentélyét

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

– Ez az utolsó balatoni halászbárka, ott a másik fele – mutatott előbb a kápolna irányába, majd az Aranyponty Halászati Múzeum előtt lévő, átalakulásában is lenyűgöző látványt nyújtó bárkaelemekre Lévai Ferenc, az Aranyponty Halászati Zrt. vezérigazgatója. Sáregres-Rétimajorban jártunk.

A kápolna Szent Péterről nyerheti el nevét.

– Szent Péter, aki a halászok védőszentje is, megérdemli, hogy itt, ahol mindig is volt halászat, már ezer éve halból élnek az emberek, itt, ebben a hatalmas mocsárvilágban legyen egy kápolnája – mondta lapunknak Lévai Ferenc. Bérmálások, sőt, esküvők helyszíne is lehet a jövőben a kápolna. A környező természeti táj, a lassan csordogáló nyugalom, csakúgy, mint az infrastruktúra, határozottan alkalmas erre. Lakodalmakra is. – Szerencsére divatba jött az, amit úgy hívunk, hogy falu, divatba jött a falusi turizmus, megismerése a magyar vidéknek – fogalmazott a házigazda.

Még nincsen teljesen kész a kápolna, de hamarosan kiépítik a szentélyét
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Még nincsen teljesen kész a kápolna, hamarosan kiépítik a szentélyét. Különleges, egyedi építmény van kilátásban.

– Hiszem, hogy ennél jobb helyen nem lehetne ez a kis kápolna – mondta Lévai; nos, valóban, rusztikus anyagoktól szép egyedi megoldások mindenütt, körben fák, nádtetővel fedett épületek. Szent Péter napjához, június 29-hez közel halászbúcsút terveznek Rétimajorban, ekkor történhet meg a kápolna felszentelése.

A halászbárka másik fele sem az enyészeté lesz. Marad a múzeum előtt, látványosságként. Műanyagból, gipszből vagy valamilyen más anyagból készített, formázott halakat tesznek bele, s üvegborítást kap oldalról. Az így kialakított múzeumi funkciójú, összetett szerkezet egész egyszerű dolgot mutathat be. A hűtőszekrények előtti időkben – ott, ahol még a jégvermeket se nyitották meg nyakra-főre – úgy tartották frissen a már kifogott halakat, hogy egy megfelelő helyen úszkálni hagyták őket. Elég volt az elkészítés napján értük nyúlni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában