Frissen Fejérből

2021.06.02. 17:31

Sukoró koronájának ékköve: az új turistaház osztályoknak, kerékpárosoknak

A Velencei-tavi település egyik legszebb pontján adták át azt a turistaházat, amely mostantól osztálykirándulások, egy-két napos szállást kereső kerékpárosok, átutazó turisták számára jelenthet majd vonzó alternatívát a térségben. Az épületet a sukorói önkormányzat gyakorlatilag ajándékba kapta az államtól, felújításához pályázati segítséget és önerőt is felhasznált.

S. Töttő Rita

A sukorói turistaház ünnepélyes átadásán Révész Máriusz kormánybiztos, Molnár Krisztián, a megyei közgyűlés elnöke, Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos és Mészárosné Hegyi Gyöngyi polgármester vágta át a szalagot, majd pedig néptánc bemutatóval zárult az ünnepség

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A sukorói turistaház, impozáns helyszínével és karakteres épületével, mindamellett, hogy igazán autentikus tábori helyszín, minőségi elhelyezést biztosít azoknak a látogatóknak, akik akár nagyobb csoporttal, akár családdal érkeznek a térségbe kirándulni. Szerdán adták át hivatalosan az épületet, ami azt jelenti: hamarosan fogadhat vendégeket a ház. Ahhoz azonban, hogy megvalósulhasson, és a gyerekek számára is végre igazán „csúcs” helyszín álljon rendelkezésre a most induló osztálykirándulásokhoz, hosszú út vezetett. Erről a hivatalos átadón meséltek az érintettek, főképp Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos:

A sukorói turistaház ünnepélyes átadásán Révész Máriusz kormánybiztos, Molnár Krisztián, a megyei közgyűlés elnöke, Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos és Mészárosné Hegyi Gyöngyi polgármester vágta át a szalagot, majd pedig néptánc bemutatóval zárult az ünnepség
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

 

– Miniszterelnök úr azt várta tőlem, amikor kinevezett, hogy a turistaházaink legyenek olyanok, mint az osztrák vagy szlovák turistaházak. Mert hát nekünk, akik régebb óta vagyunk fiatalok, a turistaház fogalma egybecseng a dohos szobák, nyikorgó vasrácsos ágyak, huzatos ablakok, szürkülő ágyneműk világával. Ám azt hiszem, ha valaki ma járja Magyarország turistaösvényeit, hihetetlen nagy változásokat tapasztalhat. A kormány ugyanis jelentős forrásokat áldozott erre a célra. Ennek köszönhetően mehetett át óriási változásokon a sorompóvölgyi turistaház is Sukorón, amelyben szintén egy csodát láthatunk. Elhagyott, tönkrement, lepukkant épület volt ez korábban, amiben sokan nem is látták meg a fantáziát. Helyiek kerestek meg azzal, hogy ezt érdemes lenne felújítani – emlékezik vissza a kormánybiztos, aki már akkor leszögezte: magánszemélynek nem tudnak támogatást adni. Ám az ügy fontos volt a helyi önkormányzatnak, amely hosszú tárgyalások után lépett be a történetbe – és kapta meg a tulajdonjogot az állami vagyonkezelőtől. Ezt követően nyerhette el a 310 millió forintos támogatást az önkormányzat.

 

– Ezzel nem egy panzió támogatását céloztuk, hanem a turistaház fejlesztési program keretében tényleg egy olyan házat szerettünk volna támogatni a térségben, ahol az egynapos szállásra érkező turisták is megtalálják a számításukat – szögezte le a kormánybiztos, hozzátéve, hogy hamarosan a közelben halad majd át a Budapest-Balaton kerékpárút is. Így például a Budapestről érkező, 40-50 kilométerről jövő kerékpárosok számára ez egy jó helyszín lehet a pihenésre. Mészárosné Hegyi Gyöngyi, Sukoró polgármestere is azt mondta: már a romos falak között járva is látták benne a jövőt. Mára pedig „Sukoró koronájának ékköve” lett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában