Frissen Fejérből

2021.06.08. 07:30

Szemetet szedtek és még fognak is Agárdon

Sokan szedték a szemetet hétvégén a Velencei-tónál: több mint húszan gondolták úgy, hogy fontos lépéseket tesznek a környezet tisztán tartása céljából a térségben. Gumikesztyűben, szemeteszsákkal járták az utcákat, erdős területeket – és sajnos bizony mindegyik zsák tele is lett.

S. Töttő Rita

Fotó: Gárday Balázs

A Velencei-tavi Sportért és Kultúráért Egyesület szervezte azt a szemétszedő akciót, amelyre hétvégén került sor a tó térségében. Ezúttal az agárdi vasútállomás környékét, a büfésort és a csárda melletti erdős területet vették célba a résztvevők, akik a kerítések mentén, árokpartokon és a sínek közelében is sok eldobott hulladékot gyűjtöttek össze.

Fotó: Gárday Balázs

Hornok Róbert, az egyesület elnöke már több hasonló helyi akcióval igyekezett tenni valamit a térségért – ezúttal a Velencei-tavi Patrióta Mozgalom és a Válasz Független Civilek társaságában ragadtak szemeteszsákot. – A közeljövőben a szemétszedések mellett számos aktív, előremutató kezdeményezést tervez az egyesület, mert fontosnak tartjuk, hogy a helyiek ne csak az online térben találkozhassanak, és hogy aki akar, az tehessen a valóságban is a térségért – mondta az elnök.

Sokan jöttek, hogy felszedjék mások szemetét a Velencei-tónál Fotó: Gárday Balázs

A hulladékgyűjtést hagyományteremtő szándékkal hozták létre, a cél, hogy legalább havi egy alkalommal találkozzanak és megtisztítsák a várost.

Fotó: Gárday Balázs

– A tapasztalat azt mutatja, hogy egy alkalom nem volt elég, még nem tudtunk minden szemetet összeszedni. A Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál után folytatjuk a megkezdett munkát. Biztos vagyok benne, lesz mit összeszedni, mert most hétvégén is sok teendő volt: az erdő tele volt flakonokkal, sörösdobozokkal, biciklibelsőkkel és egyéb háztartási hulladékkal. A szemét eltüntetésében a gárdonyi önkormányzattól kaptunk segítséget, amelynek dolgozói szemeteszsákokat és konténert biztosítottak számunkra az akcióhoz – tette hozzá az egyesület elnöke.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában