Harminc éve még nagyobb bajban volt a Velencei-tó

Szeretett kollégánk, a nemrégiben elhunyt B. Kiss László remek interjút készített egy hidrológiai gyűlésen, amely 1991. június 28-án jelent meg az újság hasábjain. E szerint a tavak vízkészlet-gazdálkodásáról szóló dolgozatokat mutattak be a Magyar Hidrológiai Társaság IX. vándorgyűlésén Székesfehérváron, melyen Szabó Szabolcs dolgozata a tó akkori állapotát elemezte.

„A Velencei-tó 600 négyzetki lométeres vízgyűjtő területéből 70 négyzetkilométernyi inaktív, azaz elnyeli a vizet. Az utóbbi 6-7 év pedig igen aszályos volt. A szél, a meleg hatására a Velencei-tóból alkalomadtán akár 250 ezer köbméter víz is elpárologhat egy nap alatt. Ez azt jelenti, hogy egy centivel süllyed a vízszint. Ezek az okok vezettek a jelenlegi kritikus helyzethez, amikor is tavaly októberben 88 centiméterre csökkent a Velencei-tó vízállása” – mondta el akkor a hírlapnak a szerző, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság tószabályozási osztályának akkori vezetője. L. Simon László országgyűlési képviselő épp a napokban tette közzé a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság ezzel összecsengő adatait a tó vízállásáról. 1991-ben tehát még nem tudták, de az elkövetkezendő években tovább csökkent a vízszint: 1993-ban például 70 centiméter körül volt az állás.

Vízpótlás, de honnan?

Az 1991-es helyzetben az újságírói kérdés jogos volt: a tó vizének pótlására korábban két tározót is építettek, a zámolyit és a pátkait. Vajon ez hiábavaló volt? „Az aszály ellen mi is tehetetlenek vagyunk, de ha nem lennének a tározók, a jelenlegi helyzet már korábban bekövetkezett volna.” Az akkori dolgozatban, mint kiderült, több javaslatot is megfogalmaztak a vízszint növelése érdekében:

„A tó vízszintjét – amennyiben lehetséges – 140–160 centi méter között kell tartani a jelenleg érvényben levő előírás szerint. Mi kívánatosnak tartanánk a felső érték módosítását; azt, hogy amíg a vízállás nem éri el a 165 centimétert, ne eresszenek le vizet a tóból. A Velencei-tóból és annak vízgyűjtő területéről jelenleg 3,9 millió köbméter vizet emelnek ki évente; a legnagyobb felhasználó, 2 millió köbméterrel, a dinnyési halgazdaság. Javasoltuk, hogy korlátozzák a tó vizének fölhasználását, és szükség es lenne a vízkivétel pontosabb mérése is. Fontos lenne a csapadék megbízhatóbb előrejelzése, hogy aszerint lehessen működtetni a zsilipeket. Mindezek figyelembevételével 25 centiméterrel emelhető a tó vízszintje. A dolgozat egyébként az elmúlt év végén készült és elemei beépültek a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság idei intézkedési tervébe.”

A megoldáson most is törik a fejüket a helyiek és a szakemberek. L. Simon László így vélekedik: „külső vízpótlásra rövid távon a Rákhegyi vízbázis karsztvizének átszivattyúzásával lenne lehetőség, a létesítmények (csővezeték) itt rendelkezésre állnak 30 éve, ezeknek a használata akár 50 centiméteres javulást hozhatna (a bakonyi bányászati tevékenység befejezése óta a karsztvíz szintje folyamatosan emelkedik, ami miatt ebben a vízbázisban felesleggel számolhatunk, tehát nem okozna gondot a víz átszivattyúzása a tavunkba). Hosszú távon a meglévő vízpótló rendszer rekonstrukciója (zámolyi tározó, pátkai tározó, Császárvíz), a fehérvárcsurgói tározó vízkészletének felhasználása, vagy a csóri vízbázis bekapcsolása is járható út lehet (rövid távon nem, mivel az algák elszaporodása miatt túl magas a klorofill a zámolyi és a pátkai tározók vizében). Illetve ezek kombinációja lehet a megoldás, a dunai vízpótlás lehetőségéről nem is beszélve (a térségünkbe most is Ercsi felől érkezik az ivóvíz.) Mindezeken dolgoznak a Vízügy kiváló szakemberei, s a felvázolt lehetőségeket megvizsgálja az Orbán-kormány is. Én biztos vagyok abban, hogy a Velencei-tavat együtt meg fogjuk menteni.”