Frissen Fejérből

2021.07.10. 07:05

A diploma egy jó lehetőség! – Két év után ismét lehetett ünnepséget tartani Fehérváron

Megtarthatták a diplomaátadót az egyetemek, köztük az Óbudai Egyetem is.

Déri Brenda

Seebauer Márta oktatási rektorhelyettes és Györök György dékán is okleveleket adott át az ünnepségen

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Pénteken 16 órakor vette kezdetét a székesfehérvári Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar diplomaátadó ünnepsége. Meglehet, sok végzős hallgató fellélegzett, amikor megtudta, hogy két év után idén végre méltóképp megünnepelheti diplomájának megszerzését. Az ünnepségre érve boldog és izgatott szempárokkal találkozhattunk, amikor ránéztünk a végzős, oklevelüket váró hallgatókra. Ami a szülőket illeti, csordultig teltek büszkeséggel, hogy a ma már felnőtt csemetéik sikerének lehettek tanúi. Habár az időjárás némileg közbeszólt, így is sikerült egy kiemelkedő minőségű eseményt lebonyolítani. A tervezett helyszín helyett a Kar belső épületének egyik előadótermében került sor a diplomaosztó ünnepségre.

Az oklevél birtokba vételével hivatalosan is villamosmérnökké, műszaki menedzserré, mérnök- informatikussá, földmérő és földrendező mérnökké vagy gépészmérnökké váltak a diákok.
Fotó: Déri Brenda / Fejér Megyei Hírlap

A ceremóniát Mészáros Attila alpolgármester, ­Seebauer Márta oktatási rektorhelyettes és Györök György dékán nyitotta meg ünnepi köszöntőbeszédével.

– A diploma nem garancia semmire, csupán csak egy lehetőség – hangsúlyozta és címezte üzenetét a fiataloknak a dékán.

Seebauer Márta oktatási rektorhelyettes és Györök György dékán is okleveleket adott át az ünnepségen
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az ünnepély megnyitását követően kitüntetéseket vehettek át azon végzős hallgatok, akik az évek során kitűnő szorgalomról és kemény munkáról tettek tanúbizonyságot. Az egyetem vezetősége azokról az intézményekről és cégekről sem feledkezett meg a diplomaosztón, akik támogatásaikkal hozzájárultak hírnevük nagyobbításához. Így ők elismerő okleveleket vehettek át. Majd a végzős hallgatók eskütételével folytatták az ünnepséget, amit az oklevelek átadása követett, mely által a Műszaki Kar diákjai diplomás értelmiségiekké válhattak. Az oklevél birtokba vételével pedig hivatalosan is villamosmérnökké, műszaki menedzserré, mérnökinformatikussá, földmérő és földrendező mérnökké vagy gépészmérnökké avanzsáltak.

 

Végül a Hallgatói Önkormányzat és a végzős hallgatók nevében elhangzott még egy-egy búcsúbeszéd, majd az ünnepély zárásaként szalagtűzéssel emlékeztek az elmúlt évekre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában