Frissen Fejérből

2021.07.27. 07:05

Újraindítják a közösségi életet Nagylókon

Idén először, rendhagyó módon megrendezésre kerül július 31-én a Közösségépítő Nap, melynek célja, hogy jobban összekovácsolja a járványidőszaktól megviselt lakosságot.

Déri Brenda

Az üres színházterem is életért kiált

Fotó: FMH-archív (Fehér Gábor)

Lapunk felkereste Nagylók polgármesterét, Tóth Józsefet, aki készséggel mesélt a közösségépítő nap céljáról és programjairól.

– Elsősorban az a célunk, hogy az emberek ott tudják folytatni a hétköznapi életüket, beleértve a közösségit is, ahol azt abba kellett hagyniuk a vírus miatt. El szeretnénk érni, hogy újból nyissanak egymás felé, és ne féljenek. Két évvel ezelőtt, 2019-ben tudtuk utoljára megszervezni a Nagylóki napokat, amit augusztus első hétvégéjén szoktunk tartani péntektől vasárnapig. Ekkor még volt lehetőségünk sztárfellépők meghívására is, illetve bővebb programok biztosítására. Tavaly nyáron már sajnos nem tarthattunk semmit. Éppen ezért nagyon örülök, hogy idén végre, ha csak egy napra is, de megszervezhetjük ezt az eseményt.

Az üres színházterem is életért kiált
Fotó: FMH-archív (Fehér Gábor)

A korábbi évekhez képest ugyan szerényebb a programkínálat, de Nagylók önkormányzata igyekezett nagyon tartalmas és aktív menetrendet összeállítani, hogy a kicsiktől egészen a felnőttekig mindenki számára élvezetes legyen a nap. Az előző évek hagyományait megőrizve az odaérkezők kispályás fociderbin mérhetik össze tudásukat. Ezentúl lesz még süti- és pörköltfőző verseny is, illetve számos kulturális műsorszám. A gyermekek számára a csúszdás ugrálóvár fog felejthetetlen élményeket nyújtani, míg a nagyok falmászásban, pedálos gokartban és kirakósban próbálhatják ki magukat. Az esemény zárásaként pedig a családoknak és barátoknak alkalmuk nyílik egy közös kertmozis filmnézésre.

A polgármester azt is hozzátette, hogy úgy véli: még nincsen itt az ideje egy háromnapos falunapnak, melyet a vírust megelőzően rendeztek minden évben. Ugyanakkor a helyieknek szüksége van egy ilyen szociális rendezvény létrehozására és lebonyolítására annak érdekében, hogy újból közelebb kerüljenek egymáshoz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában