Frissen Fejérből

2021.08.04. 07:30

Falugondnoki buszt kapott Sárkeszi, a lakókat szolgálva

A kisbusz kilencszemélyes, az elején ott a falu címere, az oldalán felirat hirdeti: Magyar falu program. Már első útját is megtette – a Sárrét kistáji nyugdíjas-találkozóra maga a település elöljárója fuvarozta rajta a helyiek szépkorú küldöttségét Sárszentmihályra.

V. Varga József

Törő Gábor és Kőhegyi László a buszátadón

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az önkormányzat a falugondnoki hálózat ellátásához 14,5 millió forintot nyert buszbeszerzésre. A kisbuszt Törő Gábor, a térség országgyűlési képviselője kedden adta át Kőhegyi László polgármesternek a községházánál.

Amint megtudtuk: a falugondnoki álláshelyet is pályázat finanszírozza, és a jármű augusztus végével áll hivatalosan szolgálatba. Akkor töltik be ugyanis a falugondnoki állást, s a gondok egyúttal a sofőri teendőket is ellátja majd. Ő lesz a felelőse, mintegy a gazdája a busznak. A gyerekeket a járművel szállítja az iskolába, segítségére lesz a lakosoknak, például orvoshoz viszi-hozza az időseket, és egyéb szociális feladatokat, teendőket is ellát, egyebek között a nyugdíjasokat is fuvarozza.

– A pályázati támogatások révén szépen fejlődik, gyarapodik a mi 600 lelkes kis településünk – fogalmazta meg a faluvezető. – Például a Belügyminisztérium pályázatán idén 20 millió forintot nyertünk útfelújításra, s ezt fejelte meg a Magyar falu program 40 milliós támogatása, amelyet szintén a belterületi útjaink aszfaltozására fordíthatunk. Jelentem: a két pályázati forrásból 98 százalékos lefedettséggel tudjuk utcáinkat leaszfaltoztatni.

Törő Gábor és Kőhegyi László a buszátadón
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

– A magyar kormány éves szinten több mint 150 milliárd forintot fordít országosan a vidék fejlesztésére – hangsúlyozta Törő Gábor.

– A Magyar falu program nyújtotta pályázati források utak, járdák felújítását szolgálják, jut belőlük orvosi rendelők megújítására, épületrekonstrukcióra, temetők karbantartására, eszközbeszerzésekre. Mindezek a települések életképességét növelik. Meg is látszik, hiszen folyamatosan nő a lakosságszám. 2010-ben itt, Sárkesziben (és a környéken is) sok eladó ház volt, s ma már nincs.

– A vidék jogosultsága nem kérdőjelezhető meg a jobb élethez, és mindehhez a kormány is hozzáteszi a maga részét – erősítette meg a honatya.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában