kitüntetés

2021.08.29. 19:00

Három embert ismertek el a Dunaújváros Közbiztonságáért díjakkal

Államalapításunk ünnepe alkalmából augusztus 19-én átadták a Dunaújváros Közbiztonságáért díjakat is. Az alábbiakban a díjazottak méltatásának esszenciája olvasható.

duol.hu

Eredményes szakmai tevékenysége és hivatástudata elismeréseként a közgyűlés 2021-ben Balássy Sándor rend­őr törzszászlósnak Dunaújváros Közbiztonságáért díjat adományozott. Balássy Sándor hivatásos szolgálatát a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság állományában 2004-ben kezdte meg, édesapját követve a pályán. Tiszthelyettesként járőr, járőrvezető, majd éveken át körzeti megbízotti feladatokat látott el. 2014-től a Közrendvédelmi Osztályon szolgálatirányító parancsnoki teendőket teljesít.

Balássy Sándor átveszi a díjat Pintér Tamás polgármestertől
Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Eredményességének köszönhetően több bűncselekmény elkövetőjét sikerült rövid időn belül elfogni, előállítani. Szakmailag felkészült, kiterjedt tapasztalattal bíró rendőr, aki méltán állítható példaként az állomány elé, elhivatottsággal dolgozik. Számára a közterület jelenti a nagybetűs munkát, feladatait ott is maximális szakértelemmel végzi. Sosem adja fel, legyen szó kutatásról, elkövető utáni futásról, vagy az adminisztrációról. Szívesen vesz részt intézkedés-taktikai képzésekben, lövészeteken és fizikai felmérésen is. Segíti a fiatal pályakezdő rendőrök beilleszkedését és tapasztalatát átadva tanítja őket.

Több mint két évtizedes rend­őri szolgálatáért, kimagasló eredményeiért, példamutató hivatástudatának elismeréséért a közgyűlés 2021-ben Ongainé Dzsugán Viktória rend­őr századost Dunaújváros Közbiztonságáért Díjban részesítette. Ongainé Dzsugán Viktória a hivatásos rendőri szolgálatát 1999-ben kezdte a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály Őr-és Járőrszolgálati Alosztály, járőreként. A bűn­ügyi munka után érdeklődve vizsgálói feladatokat látott el, 2008 óta a Bűnügyi Osztály Nyomozó Alosztály nyomozója. Folyamatosan képezte magát. A ­bűnügyi területen szerzett sokéves tapasztalat és felsőfokú végzettség megszerzését követően kiemelt főnyomozói beosztásba került, jelenleg a Kapitányság Bűnügyi Osztályán alosztályvezető-helyettesi feladatokat lát el.

Ongainé Dzsugán Viktória
Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Feladatait, a kapott utasításokat megbízhatóan, szakmai hozzáértéssel, precízen, lelkiismeretesen és példamutató hivatástudattal látja el. Kollégáival és előjáróival lojális, fiatalabb kollégái munkáját segíti, velük szemben elfogadó. A kapitányság rutinos, megbecsült tagja, aki tevékeny és meghatározó szerepet vállalt az elmúlt évek kiemelt bűncselekményeinek felderítésében, a város közbiztonságának megerősítésében.

Harmincéves kiemelkedő, a város közbiztonságáért végzett tevékenysége alapján a közgyűlés Varga József polgárőrt Dunaújváros Közbiztonságáért díjban részesítette. Varga József harmincas éveiben kapcsolódott be a térség közéletébe, elsősorban közbiztonsági feladatokat látott el, amelyet napjainkban is végez.

Varga József polgárőr
Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Varga József alapító alelnöke volt a Dunaújvárosi Polgárőrségnek és alapító elnöke lett a Pannon Polgárőrségnek is, ma a Tábor­állási Polgárőrség tagjaként tevékenykedik. Munkájának köszönhetően Dunaújváros közbiztonsága és a lakosság szubjektív biztonságérzete jelentősen javult. Varga József több évtizede eredményesen teljesíti feladatait.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában