Körmenet

2021.08.16. 07:00

Nagyboldogasszony ünnepe: szentmisével emlékeztek az ország felajánlására Székesfehérváron

A Székesfehérvári egyházmegye hagyományos fogadalmi ünnepet tartott augusztus 14-én. Vasárnap, Nagyboldogasszony ünnepén ugyancsak misét celebrált Spányi Antal megyés püspök.

Borsányi Bea

Az ereklyéket a nemzeti emlékhelyre vitték, ahol felajánló imádság hangzott el

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A Magyar Szent Család ereklyéit körmenetben kísérték a Szent Imre-templomba. A misén részt vett Franz Kaspar kanonok is, aki püspöki gyűrűt adott Spányi Antal megyés püspöknek, melynek közepében egy ezeregy esztendős ezüstérme található.

Az ereklyéket a nemzeti emlékhelyre vitték, ahol felajánló imádság hangzott el
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Spányi Antal megújította hazánk felajánlását Szűz Máriának:

– Ez az a megrendítő nap, amikor István király végs ő erejét összeszedve palotájából átment az általa építtetett csodálatos templomba, hogy Imre sírjánál tárja Isten elé lelke fájdalmát: neki már nincs ereje vezetni a rábízott országot, amit oly hosszú időn keresztül megtett, de nincs olyan, akire ezt a népet és ezt az országot jó lelkiismerettel bízhatná, aki a magyart is erősíti és őrzi, védi, de aki a hitet és az egyházat is őrzi, tanítását terjeszti, aki nemcsak megkereszteli a népet, hanem kereszténnyé is teszi. Istenre figyelő lelke megtalálta a megoldást, és fia sírja mellől a mennybe felvett Máriának ajánlotta koronáját, országát és népét – mondta Spányi Antal. Hangsúlyozta, a magyarság gyökere a keresztény egyház tanításába és erkölcseibe mélyed. Kiemelt több történelmi eseményt, és idézte a Nemzeti hitvallást is.

A Nagyboldogasszony-napi szentmisén vasárnap Spányi Antal az autóbusz-baleset sérültjeiért is imádkozott
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Ezután Cser-Palkovics András polgármester Szent István sírja mellett osztotta meg gondolatait. Hangsúlyozta, az ünnepsorozat értéket ad, a hagyományok továbbadása a mi felelősségünk:

– István király amikor fölajánlotta országunkat, gyakorlatilag a megmaradásunk mellett döntött. Augusztus 20-i nemzeti ünnepünk nem a tűzijáték ünnepe, hanem Szent Istváné! Első királyunkra, a Szent Családra emlékezni leghitelesebben állami és egyházi vezetőknek is itt, az ő székesfővárosában lehet. Ezért soha nem fogom feladni az álmot, hogy az állami központi ünnepek itt legyenek augusztus 20-án.

Nagyboldogasszony napja az egyházi év legnagyobb Mária-ünnepe, amikor Szűz Mária mennybemenetelére emlékeznek. A Szent Imre-templomban

tartott vasárnap esti szentmisén Spányi Antal megyés püspök a reggel Szabadbattyánnál történt autóbusz-balesetben elhunytakért, a súlyos fehérvári sérült felépüléséért és a szombati haiti földrengés áldozataiért is imádkozott. Szentbeszédében kiemelte, Máriához sokszor és sokan fohászkodnak, mégis csak keveseknek jut eszükbe, hogy példáját követve életüket Istennek áldozzák, hogy folyton rá figyelve meghallják szavát.

Kapcsolódó cikk:

https://www.feol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/maga-ala-szoritott-tobb-szemelyt-is-egy-oldalara-borult-autobusz-az-m7-esen-szabadbattyan-tersegeben-5194145/

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában