Frissen Fejérből

2021.08.27. 12:00

Rockesttel és vadászpiknikkel zárják a nyarat a mezőfalviak

Augusztus 28-án, szombaton főzőverseny, színes kulturális programok, zenei koncertek, köztük öt rock­együttes műsora szórakoztatja majd a közönséget Mezőfalván.

Horváth László / duol.hu

Fotó: duol.hu

Még el sem csitultak igazán a mezőfalvi augusztus huszadikai rendezvények koncerthangjai, máris újabb vigasságra készülnek a mezőfalviak. Idén falunapot nem tudtak tartani, helyette nyárzáró piknikkel és rockesttel búcsúztatják a forró hónapok idejét. A napközbeni programokat a Mezőfalvi Gazdák Vadásztársasága szervezte. A rendezvény apropójáról Márok Csaba, Mezőfalva polgármestere adott tájékoztatást a Dunaújvárosi Hírlapnak.

– A vadásznap egy sikeres pályázatnak köszönhető. A vidékfejlesztési programban indultunk, és nyertünk forrást. Eddig a vírushelyzet miatt nem gondolkodhattunk nagyobb közösségi rendezvényben. Most azonban megnyílott a lehetőség, amelyben ez alkalommal a szomszéd vadásztársaságokat hívtuk meg. Tehát a Nagykarácsony és Kohász Vadász Társasággal fogunk közösen nyárbúcsúztatót tartani. Természetesen meghívtuk rá a mezőfalvi civil szervezeteket, intézményeket is, amelyek örömünkre nagyon nagy számban elfogadták az invitálást. Továbbá magántársaságok is jelentkeztek. A vadásztársaság folyamatosan részt vesz a település közösségi életében. A falunapokon a községbe látogató testvértelepülési vendégek ellátását is végzi. A szombaton nem csak vadat találhatunk majd a bográcsokban, lesz olyan, aki lecsót főz, talán az elmaradt lecsófesztivál pótlásaként. Az összeállított programok egészen biztosan remek kikapcsolódást nyújtanak – hallható volt Márok Csaba tájékoztatóján.

Fotó: duol.hu

A programok részletesen: a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán szombaton 10 órától indul a főzőverseny és az íjászbemutató. 10.30-tól trófea-bemutató és nyomismeret. 11 órától vadászkutya fajta-bemutató, szakkommentátor Groszeibl Zoltán tájegységi fővadász. 12 órakor „Jó ebédhez szól a nóta” Rauf Pállal és Somogyi Erikával. Kísér Mukli István és zenekara. 13-kor a főzőverseny eredményhirdetése. 13.30-kor ­Inflagranti- koncert. 14.15-től a Mezőfalvi Néptáncegyüttes fellépése. 15.30-as kezdettel Vastag Csaba koncertje zárja a délutáni színpadi eseményeket. A zenés programok mellett klímasátor, ökolabirintus és egyéb szórakozási lehetőség várja a kicsiket és nagyokat késő délutánig. Este pedig igazán felforrósodhat a hangulat, hiszen öt rockegyüttes tépi majd a húrokat. A Mezőfalvi Polgárőr Egyesület szervezésében 17 órától RockBox, 19.30-tól Mokka Tribute Band, 20.30-kor Omen, 22-kor ­Zárt­osztály, éjféltől Nemcsak Berry formáció lép a műfaj ­rajongói elé. A szervezők jó szívvel várnak minden érdeklődőt!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában