Frissen Fejérből

2021.09.10. 14:00

Ez már a 100. véradó nap volt az ezrednél

Ünnepelt csütörtökön délelőtt a Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezrede. A századik alkalommal tartott véradó napon még egy torta is került az asztalra.

Palocsai Jenő

Sok ezer életet mentettek meg a véradással

Fotó: Simon Erika

Grell Norbert főtörzsőrmester 14 éve szervez véradást a katonák és a honvédségi alkalmazottak körében, és a csütörtökön tartott véradó nap éppen a századik volt a sorban.

Vokla János ezredes, a helyőrség parancsnoka köszöntötte elsőként a megjelenteket, az állomány azon tagjait, akik karjukat nyújtották, hogy segítsenek másoknak. Közülük is kiemelte Grell Norbertet, aki a parancsnok szerint követendő példa, hiszen a főtörzsőrmester 14 éve önkéntes módon hajtja végre ezt a feladatot. Persze munka mellett szervezi a véradást, és mindeközben a szakszervezetben is dolgozik, és a katonazenekar mellett a Móri Ifjúsági Fúvós­zenekarban is aktív.

Sok ezer életet mentettek meg a véradással
Fotó: Simon Erika

Vokla megköszönte a 14 évet és a 100. véradó napot, majd átnyújtott egy oklevelet és egy ajándék órát, mondván: – Nehogy bárki is elfeledje a véradások időpontjait.

Cövek János a Honvéd Szakszervezet nevében mondott köszönetet Grellnek munkájáért, átnyújtva egy emléklapot. Az eseményen ott volt Molnár Dorottya is. A Magyar Vöröskereszt Fejér megyei véradásszervező koordinátora hangsúlyozta, hogy akkor is számíthat a főtörzsre, amikor azonnal, akut módon kell a segítség. A szakember hozzátette, hogy a helyőrségben mindig száz feletti véradó van, a csúcs 170 volt, és mivel egy véradó 3 életet ment meg, könnyedén ki lehet számolni, hány embernek tettek jót a 43. ezredhez tartozók és Grell.

Zárásképpen felvágták az ünnepi tortát, a honvédek legnagyobb örömére.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában