Ez nem csak egy szurkolótábor, ez egy nagy család! – Elképesztő, amit a jégkorong képvisel Fehérváron

Ahogy arról korábban be is számoltunk, elképesztő volt a hangulat szeptember 17-én a fehérvári jégcsarnokban. Szavakba se tudtuk önteni, így inkább egy videós összeállításban örökítettük meg a csodálatos pillanatokat. Nos, most sem a mi gondolataink lesznek a főszerepben, hanem a szurkolóké, hiszen nélkülük nem lehetne az a bizonyos ördögkatlan hangulat, az az életérzés, amit egy jégkorongmeccs hordoz magával. Mert ez több mint egy sport, ez több mint egy szurkolótábor, ez egy nagy család. És hogy milyen érzés egy ilyen közösségbe visszatérni hosszú kihagyás után, és együtt buzdítani a csapatot a helyszínen? Erről kérdeztünk pár szurkolót!

Hajdu Barnabás 2009 óta jár jégkorong mérkőzésekre rendszeresen. Sportos család révén egyértelmű, hogy amilyen sporteseményre csak lehet kilátogatnak. Így a jégkorong esetében sem volt kérdés, hogy ott a helyük a lelátón. Ahogy Barnabás mondja, ez a sport egy csoda, és nagyon hálás, hogy ennek a csodának, ennek a szurkolótábornak ő is a részese lehet. Ebben a játékban minden vegyül, és minden benne van, amit keresett. A koronavírus, és az, hogy zárt kapus mérkőzések voltak, az ő számára is nehéz időszak volt, de alig várta az idei szezont, és hogy újra a helyszínen szurkolhasson a csapatnak.

- Másképp dobog a szívem, akármikor csak a csarnokban vagyok, de a meccs, az semmihez sem hasonlítható! Nagyon vártam a szezont, de nekem már a felkészülési meccsek is aranyat értek. Hiányzott a csapat, a szurkolás, az ismerősök, a barátok, egyszóval minden. És hogy mit köszönhetek a csapatnak és ennek a sportágnak? Az egy családhoz való tartozást mindenképp, és azt, hogy mit jelent igazán szeretni egy játékot, és egy csapatot!

Némethné Katalint 2014-ben szippantotta be a jégkorong világa. Lánya és veje már rég rendelkezett bérlettel, őt pedig nem hagyták békén, így beadta a derekát. Úgy volt vele, hogy elmegy egy meccsre, és mindenki megnyugszik. Hát nem így lett, és pont attól a naptól kezdve van neki is bérlete, minden egyes szezonban. A család nagy kedvence Mihály Ákos a csapatból. Ahogy mondja, azt az érzést, amikor a helyszínen együtt szurkol mindenki, azt nem lehet szavakba önteni.

- A csarnok egyszerűen felrobban, mikor megszólal a sípszó. Együtt örülünk, együtt sírunk, de ami a legfontosabb mindig együtt vagyunk, mindig a csapat mögött állunk történjen bármi. Több embert kivittem már, akik hasonlóképpen ahogy én, megfertőződtek és ott ragadtak a pályán. Életre szóló barátságok kötődtek már itt, egészen elképesztő, hogy milyen erőkkel bír a sport. Tavaly még az online közvetítések alkalmával is énekeltük a képernyő előtt hogy: „még még még még még, ennyi nem elég”. Ebben a sportban minden benne van, amit kerestem az életem során, és még az utolsó perc is egy adrenalin bomba. És elmondhatom magamról, hogy 51 évesen kaptam egy új szerelmet az élettől, akit „úgy hívnak” jégkorong.

Homolya Zoltán éppen 40 éve, azaz 1981-ben járt élete első jégkorong mérkőzésén, az akkori bajnokcsapat és a válogatott kapusa Kovalcsik Péter meghívására, akivel családi barátságban vannak. 8 évesen pedig egy életre megfertőzte ez a sport.

- Bevittek az öltözőbe és olyan játékosokkal találkozhattam mint Kiss Tibi, Szajlai, Palla többek között. Nagyon sok éven keresztül ott fagyoskodtam a palánk mellett édesapámmal. És természetesen minden válogatott meccsen is kint voltam. Aztán jött sok év kihagyás, és 2000-es évek elején elkezdtem megint kijárni évi 6-8 meccsre. Majd a jelenlegi páromat nagy nehezen rábeszéltem 2017-ben, hogy jöjjön ki velem egy meccsre, ha már 300 méterre lakunk a csarnoktól. Azóta ő is megfertőződött és minden mérkőzésen ott vagyunk együtt, ha tudunk. Ő is nagyon sok ismerőst, barátot szerzett azóta a katlanban. Ez egy nagy család igazából, jó hangulattal, és jó szurkolással. Amíg lehetett természetesen idegenbe is elkísértem a csapatot, aminek megint csak van egy különleges fílingje. Ha véletlenül ki kell hagyni egy meccset már minden bajom van, bár mindketten próbáljuk úgy alakítani a munkát, hogy ne hiányozzunk. Az elmúlt időszak nagy szenvedésben telt enélkül az atmoszféra nélkül.

Tóth Dávid 2007-ben osztálytársa és egyik tanára javaslatára látogatott ki a csapat mérkőzésére. Aztán, ahogy az a fenti példákban is megmutatkozott már, ott ragadt a mai napig.

- Amikor tudok minden hazain ott vagyok, és amikor lehet idegenbe is. Sajnos volt egy időszak az életemben, amikor sokat ki kellett hagynom, de mindig élvezet visszatérni. Az az érzés mikor közelítek a Raktár utcához és egyre sokasodik a tömeg, az egyszerűen felbecsülhetetlen. Eredménytől függetlenül minden meccs élmény, jó társaság, jó hangulat, szuper csapat.

Bogdán-Sincki Andi még kislány korában egy magyar-olasz válogatott mérkőzésen ismerkedett meg a jégkoronggal. Aztán 1994-95 környéken egy fiú miatt kezdett rendszeresen kijárni a meccsekre. Ahogy mondja a szerelem elmúlt, legalábbis a srác iránt, de a hoki teljesen rabul ejtette.

- Most már barátokkal, anyukámmal és a kislányommal járunk ki a pályára, aki most 6 évesen az U8-ban játszik. Azt az érzést, mikor dübörög a csarnok, nem lehet leírni. Ilyen összetartás, ami a csapat és a szurkolók között van (és volt a covid alatt is), szerintem sehol máshol nincs.

Kapcsolódó:

https://www.feol.hu/sport/helyi-sport/mindig-veletek-hosszu-ido-utan-ismet-ordogkatlanna-valtozott-a-fehervari-jegcsarnok-5288156/