Frissen Fejérből

2021.09.07. 15:30

Joggal büszke a közösen elért sikerekre és a családjára Kiss László, Daruszentmiklós Díszpolgára

A település önkormányzata a helyi közösség szolgálatában kiemelkedő érdemeket szerzők elismerésére, és a személyük példaképpé állítására díszpolgári címet alapított. Az idei évben ezt Kiss Lászlónak adományozták.

Balogh Tamás

Ha Kiss László visszatekint a munkásságára, elégedett lehet: fejlődnek, virágoznak a települések

Fotó: Balogh Tamás / Dunaújvárosi Hírlap

Kiss Lászlóval való találkozásunk előtt azt hittük, hogy egy idős úr érkezik. Ebben az egyben csalódtunk ugyan, de a magával ragadó történetei nyomán már semmin se csodálkoztunk.

Az ünnepelt 1942-ben született, de az életkorát bőven meghazudtoló kiváló kondícióban, egy deka súlyfelesleg nélkül, fiatalos mozgással és hibátlan eleganciával jelent meg a díjátadáson. Megjelenését és a közösségért nyújtott érdemeit nagy tapssal ismerték el az egybegyűltek.

Kiss László elégedetten és derűsen mesélt

– Zalából származom, de a munkám miatt erre a vidékre kerültem. A rendőrségen dolgoztam, Pest megyében. Először egy hétvégi telket vettünk itt, a faluban, ahová gyakran lejártunk. Aztán annyira megtetszett, hogy elkezdtünk építkezni, és amikor elkészült a ház, ideköltöztünk. Elvileg gyüttmentként érkeztem, de mivel „vidéki gyerek” vagyok, könnyen beilleszkedtem a közösségbe, és bizalmat is kaptam az itteni emberektől.

Ha Kiss László visszatekint a munkásságára, elégedett lehet: fejlődnek, virágoznak a települések
Fotó: Balogh Tamás / Dunaújvárosi Hírlap

– 1998-tól lettem önkormányzati képviselő. Akkortól erősödtek meg azok a hangok, amik szerint külön kellene válnunk Előszállástól. Nem az én szerepem volt a legfontosabb, hanem a testületé, amely hasonlóan gondolkodott, és ezért értük el a közös célunkat. A jegyzőnk, Szurma Katalin a jogi részét kezelte a dolognak, mi pedig a többi feladattal foglalkoztunk. Így aztán a köztársasági elnök 2001-ben aláírta az önállóvá válásunkról szóló határozatot. A következő évben pedig lezajlott az első önálló választásunk. Büszke vagyok a közös sikerünkre, ahogy a családomra is, mert támogattak abban, hogy ekkora részt vállalhassak a közösségi tevékenységből. A testülettel előbb munkakapcsolatban voltunk, majd az együtt eltöltött idő és a sikerünk nyomán barátsággá alakult a viszonyunk.

– Az volt számunkra a fontos, hogy Előszállás ne szétszórt, nehezen kezelhető település legyen, hanem megerősödhessen a mostani területén, és mi is, ezzel a Daruhegy, Kisszentmiklós, Dániel alkotta kis településrésszel. Az idő bennünket igazolt. Ők is szépen virágoznak, és mi is fejlődünk. Visszatekintve az azóta eltelt idő alatti változásokra, azt mondhatom, hogy mindkét fél szépen fejlődött, és örülünk a sikereinknek.

A Falupark régóta dédelgetett álom volt

– Már a különváláskor terveztük, hogy ide egy hasonló funkciójú parkot kell majd létrehozni, hogy legyen egy olyan hely az itteni családoknak, ahová szinte kirándulni mehetnek. A közösségi életünknek szerettünk volna egy területet kialakítani, külön figyelve a gyermekekre, hogy védve legyenek a forgalmas közúti forgalomtól.

– Persze ilyen részleteket nem is álmodhattunk, mint amivé ez mára fejlődött. Ez maga a csoda, de ez már a falu mostani vezetőinek érdeme. Valószínű, hogy erre mindenki nagyon büszke az itteniek közül. Én is kijárok ide az unokáimmal játszani! Három itt él a faluban, kettő pedig Bécsben. Szerencsére az egész család átvészelte ezt a járványos időszakot.

Nem unatkozik, bőven van dolga

– Hajaj! – mondja nevetve. – Majdnem egyhektáros a kertem… Gyerekkoromban gazdálkodtak a szüleim, ezért megtanultam a falusi munkákat, kézzel is tudok kaszálni! Van egy veteményeskertünk, de a fűnyírásra is van bőven helyünk. Állatokat nem tartok, viszont van egy kaukázusi kutyám. Ne aggódj! Kezesnek mondhatom, és imádja az unokáimat. És persze az első helyen éppen ők vannak, akik miatt egy perc üresjáratunk sincs, hiszen folyamatosan adják a programot a számunkra (óvodába és iskolába is mi visszük őket az autónkkal), ami nagy boldogságot jelent nekünk.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában