Frissen Fejérből

2021.09.30. 11:30

Életét vesztette az apa, 4 kisgyermekével maradt egyedül a fiatal özvegy Sárbogárdon

Tragikus végkimenetelű baleset történt még szeptember 16-án Rétszilasnál. A 29 éves családapa, Bogdán Gergely eddig tisztázatlan okok miatt felborult a motorbiciklijével és az esés közben többször beverte a fejét. Mentőhelikopterrel szállították a kórházba, ahol sajnos már nem tudtak rajta segíteni.

Déri Brenda

A család nagyon szerény körülmények között él. Judit négy kisgyermekével maradt egyedül, testvérei, amiben tudják, segítik, illetve a helyiek is gyűjtést szerveztek, hogy akár tárgyi adományokkal, akár anyagiakban támogassák őket ebben az embert próbáló időszakban. A pár a ház felújítását, illetve kibővítését tervezte a baleset előtt. Egy hölgy a tragédiáról értesülve megkereste a családot és jelezte, segítene a felújítás megvalósulásában mind anyagilag, mind pedig a kivitelezésben.

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A Sárbogárdon élő férfi rokonokhoz ment látogatóba, de útközben felborult a motorkerékpárjával és több alkalommal beverte a fejét az aszfaltba. Olyannyira súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba érkezve már sajnos nem tudtak rajta segíteni.

Ellátogattunk Gergely párjához, Judithoz és a gyerekekhez. A fiatalon megözvegyült nő kérésünkre felidézte azt a rettenetes napot. Azt, hogy hogyan értesült a szörnyű hírről. – Felhívtam a férjemet telefonon, hogy mikor ér haza, de akkor már egy rendőr vette fel a telefont. Közölték, hogy balesetet szenvedett és kórházba szállították. Először fel sem fogtam, hogy mit mond. Utána beszéltem a doktornővel, aki szerint már a kórházba érkezésekor nem volt agyi funkciója, ezért másnap le is kapcsolták a gépekről – mondta megtörten Judit.

A négygyermekes anyuka párjával a rossz állapotú ház felújítását tervezgette a tragédia előtt, most a város lakói is segíteni próbálnak a családnak.
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A család nagyon szerény körülmények között él. Judit négy kisgyermekével maradt egyedül, testvérei, amiben tudják, segítik, illetve a helyiek is gyűjtést szerveztek, hogy akár tárgyi adományokkal, akár anyagiakban támogassák őket ebben az embert próbáló időszakban. A pár a ház felújítását, illetve kibővítését tervezte a baleset előtt. Egy hölgy a tragédiáról értesülve megkereste a családot és jelezte, segítene a felújítás megvalósulásában mind anyagilag, mind pedig a kivitelezésben.

Juditék a ház felújítását tervezték a tragikus baleset előtt. Óriási űrt hagyott maga után a férje
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Judittal és a gyerekekkel jelenleg a testvérei éjjel-nappal együtt vannak, ám a fiatal édesanya elmondta, éjszakánként kínozza az álmatlanság, egyszerűen nem tud aludni, nem tudja feldolgozni, hogyan történhetett meg ez a tragédia. Ezúton is kívánunk nekik mielőbbi megnyugvást, bízva abban, hogy minél több emberhez eljut történetük, akik segítő kezet nyújtanak. Aki szeretne segíteni a családnak, az keresse szerkesztőségünket.

A balesetről:

[embed]https://www.feol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/negy-gyermek-maradt-apuka-nelkul-a-retszilasi-baleset-utan-5295095/[/embed]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában