Frissen Fejérből

2021.10.21. 12:24

Határozott határozat: bontani kell a Korzó kerítését!

Határozott határozat született a Velence Korzó köré épített kerítés ügyében: a közterületek megközelíthetőségének akadályozása miatt három napon belül le kell bontani a kerítést. A kötelezésben az is szerepel, mit lehet tenni, ha erre a kerítésépítő nem hajlandó...

S. Töttő Rita

Ilyen feliratok fogadták hétfő reggel a Velence Korzóra érkezőket

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Velence önkormányzata nevében Gerhard Ákos polgármester birtokvédelmi kérelmet nyújtott be a Velence Korzót üzemeltető Gomi Kft.-vel szemben a székesfehérvári főjegyzőhöz a strand köré épített kerítés miatt. Az ügyben Bóka Viktor főjegyző csütörtökön meg is küldte a határozatot az önkormányzatnak, mely szerint a korzót üzemeltető társaság birtokháborítást követett el azzal, hogy elkerítette, majd lezárta a területet, megakadályozva ezzel a közterületek megközelíthetőségét. Gerhard Ákos polgármester elmondta: nagyon örülnek a döntésnek, s annak, hogy a határozat három napon belüli kötelezést ír elő. Vagyis, hogy ennyi idő alatt le kell bontania a kerítést az üzemeltetőnek.

A határozat hangsúlyozza: az „ingatlanon létesített kerítést bontsa le, s a jövőben semmilyen módon ne akadályozza az ingatlanon lévő közcélú közterületek megközelíthetőségét, zavartalan használatát.” Közigazgatási úton ugyan nincs helye jogorvoslatnak a határozat ellen, de az ellenérdekelt fél – vagyis a kerítésépítő – 15 napon belül keresettel élhet a bíróságon az ügyben, megjelölve benne akár azt, hogy kéri a határozat felfüggesztését. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a háromnapos kötelezést ezzel el lehetne halasztani.

A főjegyzői határozatban az is benne van, hogy ha „A kötelezett a hatóság végleges döntésében foglalt kötelezésnek nem tesz eleget, az végrehajtható” – ez vélhetően azt jelenti, hogy ha a korzó üzemeltetője maga nem bontja el a kerítést, akkor azt az önkormányzat jogszerűen megteheti, sőt mi több, akár kérheti 500 ezer forintnyi bírság kiszabását és igénybe veheti a rendőrség segítségét is – amennyiben az szükséges.

Kapcsolódó:

https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/forum-velencen-es-bucsu-a-korzo-keritesepitoitol-5357768/

https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/kapuzarasi-panik-a-velence-korzon-elszokott-papagaj-es-korozesi-toplista-ezeket-olvastatok-a-mult-heten-5353781/

https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/jogi-kiskapukat-keresnek-a-korzo-keritesen-5341235/

https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/kapuzarasi-panik-a-velence-korzon-5333159/

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában