Frissen Fejérből

2021.10.16. 07:15

In memoriam Paál Huba

Elhunyt Paál Huba, a megyei közgyűlés egykori elnöke.

Palocsai Jenő

Az Alföldön, Lajosmizsén született 1942. május 14-én, gyermekéveit is ott töltötte, 1955-ben költözött szüleivel Pusztaszabolcsra. Dunaújvárosban érettségizett, egy évig raktári munkás volt, míg fel nem vették az ELTE Természettudományi Karának biológia–földrajz szakára, ahol középiskolai tanári és szakbiológusi diplomát szerzett 1966-ban. A mezőgazdasággal kapcsolatos munkákban tevékenykedett, az ország több jelentős kutatóintézetében. A nyolcvanas évek közepétől az MTA Központi Hivatala tanácsosa, majd főtanácsosa lett. Politikai karrierje Pusztaszabolcson indult, amikor az 1990-es önkormányzati választások során képviselő-testületi tag lett, majd ugyanez év decemberében Fejér Megye Közgyűlésének elnökévé választották. Bár az MDF-nek is volt megyei választmányi elnöke, 1990-ben nem a pártok jelöltjei közül választott elnököt a közgyűlés, így Paál Huba sem pártjelöltként lett a megyei önkormányzat vezetője. Idén a Szabolcs Napok keretében átadták a Pusztaszabolcs díszpolgára címet a szakbiológusnak, akit a megyei közgyűlés saját halottjaként búcsúztat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában