Frissen Fejérből

2021.10.08. 07:05

Negyvenkét év után ismét együtt az Úttörő iskola falai között

1979-ben, azaz negyvenkét évvel ezelőtt két nyolcadikas osztály végzett a Felsővárosi Általános Iskolában. S noha nem jubileumi az alkalom, az egyik osztálynak ez az első igazi találkozója azóta, hogy elhagyták az intézmény falait. Sőt mi több: még tanáraik közül is többen el tudtak jönni a dupla összejövetelre.

S. Töttő Rita

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Csütörtökön délután találkoztak a korábbi Úttörő, ma Felsővárosi Általános Iskola falai között azok, akik negyvenkét éve, azaz 1979-ben végezték ugyanitt a nyolcadik osztályt. Sokan közülük most először látták először újra volt osztálytársaikat – mesélte a hírlapnak Szemeti Ottilia, volt diák, aki maga is részt vett az eseményen, sőt mi több, segített a szervezőknek – Buda Annamáriának és Kovács Ferencnének – abban, hogy eljussanak a találkozóra a volt tanárok is.

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

- Nagyon sokáig nem is találkoztunk, ám pár éve, egy sajnálatos esemény, egy osztálytársunk halála után jöttünk össze először. Ekkor egyeztünk meg abban, hogy legközelebb ne egy ilyen szomorú apropóból találkozzunk ismét. A másik osztályból hallottak az összejövetelről, s ekkor derült ki, hogy nekik még egyáltalán nem volt találkozójuk, így ők most először jönnek – mondja Ottilia, elmesélve, hogy alsós és felsős osztályfőnökük – Ketler Istvánné és Aliquander Rudolfné – mellett alsős napközis tanárnőjük – Valastyán Józsefné -, valamint Fekti Vera volt rajztanáruk, Mohai Judit énektanáruk és Imre Judit matematika tanáruk is ígéretet tett arra, hogy eljön a találkozóra. – Sajnos azonban vannak, akik már nincsenek köztünk és vannak olyanok is, akiket nem találunk, így nem tudtuk meghívni őket az eseményre – tette hozzá a volt 79-es diák, aki szép emlékeket őriz az Úttörő Általános Iskolából: – Mivel mindkét osztály alig húsz fős volt, ezért például mindig együtt mentünk kirándulni, máshogy nem töltöttük volna meg a buszt – emlékezik. Ilyen s ehhez hasonló régi szép történeteket meséltek meg a csütörtök esti összejövetelen a volt diákok és tanárok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában