Frissen Fejérből

2021.10.16. 07:10

Nyílt napot tartottak a Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskolában

Nyílt nappal várta a pályaválasztás előtt álló diákokat és szüleiket a Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola.

Baráth Eszter

A kémiai labor is nyitva állt az érdeklődő fiatalok előtt

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az intézmény dolgozói a továbbtanulási lehetőségeket bemutató előadás mellett olyan interaktív feladatokat is a programelemek közé csempésztek, aminek köszönhe­tően a hozzájuk érkező fiatalok közelebbről is megismerkedhettek a szakmákkal. Barna József, az iskola igazgatója kiemelte, már több éve igyekeznek kiemelni a szakmákból egy-egy mozzanatot. Ennek keretében az érdeklődő diákok például a cukrászképzéshez kapcsolódva mézeskalácsokat díszíthettek, és a pék oktatás bemutatása keretében pedig édes tésztát formázhattak.

A kémiai labor is nyitva állt az érdeklődő fiatalok előtt
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Hasonló módon prezentálták a mezőgazdasági ágazatokat is, amelynek keretében részletesen bemutattak mások mellett sertésvesét, az állatorvoslásban használatos különböző eszközöket és különböző növényeket is. A biológiai és a kémiai labor is nyitva állt az iskolába érkezők előtt. Előbbiben a mikroszkópok segítségével emberi vért is megnézhettek a diákok, utóbbiban pedig kipróbálhattak különböző kémiai eszközöket és folyamatokat. Helyet kapott a programban szabadulószoba és kreatív terem is, de a nyelvi laborban is ismerkedhettek az intézményben zajló idegen­nyelv-oktatással. Barna József elmondta, a nyílt napra egyrészt azért került sor, mert a megyei pályaválasztási kiállítás elmarad, másrészről pedig fontos, hogy megismertessék magukat, és az általuk tanított szakmákat, amelyek közül jelenleg több hiányszakma.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában