Frissen Fejérből

2021.10.14. 11:30

Olvasónk úgy érzi, nem megfelelően járt el ügyében a Székesfehérvári Törvényszék

Lapunkat Bán István azzal kereste meg, úgy érzi, nem megfelelően járt el ügyében a Székesfehérvári Törvényszék.

Déri Brenda

Elmaradt a tárgyalás. Képünk illusztráció!

Fotó: FMH-Archív (FG)

A férfinak október 5-én reggel a bíróságon kellett lennie egy tárgyalás miatt, ami végül elmaradt, de erről elmondása alapján nem kapott előzetes értesítést. Így az említett időpont előtt érkezett az épületbe. Itt a biztonságiak fogadták és igazoltatták, majd közölték vele: a tárgyalást elhalasztották. Istvánnak már az igazoltatás folyamata sem volt szimpatikus, azt mondja, sérelmezi, hogy jelen pandémiás időszakban gumikesztyű nélkül összetapogatták a személyes ok­mányait, és az azokkal való adatvédelmi eljárást is aggályosnak nevezte.

Átadva az iratait kérte, állítsanak ki számára igazolást arról, hogy megjelent

Ezt követően heves vitatkozás kezdődött, a biztonságiak nem adtak neki semmiféle igazolást. A bírósági titkár is azt mondta, hogy nem tudnak ilyet kiadni, majd el akarták zavarni az intézményből – állítja István, aki egyből a történtek után kereste meg szerkesztőségünket.

Elmondta, miután továbbra sem ment el a bíróságtól, kiállították az igazolást, ennek ellenére panaszt szeretett volna tenni, mert úgy érezte, ok nélkül léptek fel ellene a biztonsági személyek, akiknek a ruházatán ráadásul azonosító és névtábla sem szerepelt. Ám ők nem voltak hajlandók felvenni a jegyzőkönyvet. Így eljött, és a panasztétel elmaradt.

Elmaradt a tárgyalás. Képünk illusztráció!
Fotó: FMH-Archív (FG)

Felvettük a kapcsolatot a törvényszékkel is, akiktől azt a választ kaptuk: Bán István ügyét kivizsgálták, mely során kiderült, a tájékoztatás, miszerint elmarad a tárgyalás, postai úton történt, amit a férfi nem kapott kézhez a tárgyalás időpontjáig. Hozzátették, a bíróság tisztviselője a tárgyalást megelőző napon többször próbálta telefonon felvenni a kapcsolatot a panaszossal, sikertelenül. Ezt megismételte az ominózus napon is, október 5-én, Bán Istvánt akkor sem tudták elérni, így ő a bíróságra érkezve a biztonsági szolgálattól értesült az elhalasztásról. Erről az ügyfél nem vett tudomást, az igazolás kiadását kérte, amire az iroda nem jogosult, éppen ezért a Székesfehérvári Járásbíróság elnökhelyettese járt el ügyében és intézkedett az igazolás kiállításáról. A vizsgálat alapján megállapítható – írták –, hogy minden szabályszerűen történt, így a panasz megalapozatlan.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában