Frissen Fejérből

2021.10.13. 15:00

Tudatos felkészülés az időjárási viszonyokra – Előzzük meg a bajt az utakon!

Az ősz beköszöntével a közlekedés résztvevői egyre sűrűbben számíthatnak a látási és útviszonyok romlására. A rendőrség kéri, hogy fogadják meg az alábbi közlekedési tanácsokat!

police.hu

Fotó: police.hu

A vezető látása és a vezetett gépjármű kifogástalan műszaki állapota, láthatósága, akárcsak a kerékpárosok és gyalogosok észlelhetősége a közlekedésbiztonság elengedhetetlen feltételei.

Az őszi időjárás által megváltozott látási és útviszonyok a közlekedés valamennyi résztvevőjét fokozott óvatosságra és a szokásosnál is körültekintőbb közlekedésre intik. Az időjárás-változás hatására lassulhatnak a reflexek, csökkenhet a koncentrálóképesség, vagy akár fokozódó ingerlékenység is jelentkezhet. Talán az őszi időjárási körülmények között történő közlekedés során van leginkább szükség a másik közlekedési partnerrel szemben tanúsított előzékenységre, toleranciára.

Ebben az időszakban a sofőrök felelőssége, hogy megfelelőképpen felkészítsék járművüket a megváltozott út- és fényviszonyokra, melynek keretében fontos a futómű, az akkumulátor, a fékrendszer, a világítás, a gumiabroncsok állapotának szezonális ellenőrzése, szükség szerinti cseréje, továbbá az ablaktörlő, ablakmosó folyadék és a páramentesítő felülvizsgálata is.

Fotó: police.hu

Esőzések alkalmával, vagy párás, ködös időben csökkenhet a látótávolság, ezért célszerű még nagyobb követési távolságot tartani az elől haladó jármű mögött, és hosszabb menetidőt tervezni. A nedves, hideg aszfalton haladó gépjárművezetőknek számolniuk kell csúszásveszélyre. Különösen nagy veszélyt jelentenek ilyenkor az úttestre lehullott falevelek is, amelyektől szintén síkosság válhat az útburkolat.

Elengedhetetlen a helyes sebesség megválasztása; gyakran még a megengedett sebesség felső határa is eltúlzott lehet. Ködben különösen igaz ez, amikor is nehezebb megbecsülni a biztonságos követési távolságot és megítélni az előzés veszélytelenségét. Lehetőleg tartózkodjunk az előzéstől!

Ebben az időszakban a kerékpárosok és a gyalogosok kevésbé láthatóak, akik gyakran figyelmetlenül közlekednek. Rosszabb látási viszonyok miatt nehezebb észrevenni őket, főleg, ha nem a zebrán kelnek át. Az egyre korábbi sötétedésre tekintettel kérjük, hogy fordítsanak fokozott figyelmet láthatóságukra, hiszen biztonságunkért mi magunk tehetünk a legtöbbet! Ha gyalogosan közlekedünk, lakott területen kívüli útszakaszon mindig vegyük fel a fényvisszaverő mellényt, mellyel növeljük észlelhetőségünket, ezáltal biztonságunkat.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a közlekedőket, hogy legyenek figyelmesebbek, előzékenyebbek a megszokottnál, rossz látási viszonyok között, vagy idegen környezetben vezessenek megfontoltabban! Toleráns közlekedéssel minimálisra csökkenthető a baleseti kockázat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában