Frissen Fejérből

2021.10.17. 07:00

Závodszky Noémi tizenöt hónapja boldog anyuka

Az örökbefogadás és a vele járó nehézségek, örömök, szabályok adták a témát a Barátság mozi legutóbbi beszélgetésén, amely igen személyes hangvételűre sikerült.

Bokros Judit

Závodszky Noémi mesélt arról is, milyen nehéz volt kivárni a hat hetet, amíg a vér szerinti anya visszakérheti a gyermekét. Ezen és más nehézségeken is túl vannak már, teljes családnak érzik magukat

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A Csajos estek legutóbbi rendezvényén az örökbefogadásról volt szó, amely jellemzően a párokat érinti. A mozi vendége ennek kapcsán a Vörösmarty Színház művésze, Závodszky Noémi volt, akiről köztudott, hogy tavaly nyáron férjével örökbe fogadtak egy kislányt (erről a hírlapnak is adott interjút). A másik vendég az őt kérdező, illetve hivatalos információkat is megosztó Katona Andrea, a Fészek az Örökbefogadókért és az Örökbefogadottakért Alapítvány vezetője volt.

Öt évet vártak, a találkozáskor azonnal érezték: megvan az összhang

A telt házas – és most viszonylag sok férfit is vonzó – est nagyon bensőséges hangulatúra sikerült Závodszky Noémi közvetlenségének, nyitottságának köszönhe­tően. A színésznő először arról beszélt, hogyan jutottak el az örökbefogadás gondolatáig, és addig, hogy a karjukba vehették a kis Blankát.

Miután férjével a próbálkozások ellenére nem sikerült természetes úton a gyermekvállalás, ezért hamarosan közös elhatározással döntötték el, hogy szeretnének örökbe fogadni. Innen még öt évet kellett várniuk arra a bizonyos telefonhívásra, amely szinte mámoros pillanatokat okozott.

Závodszky Noémi azért arra is kitért, hogy náluk egészségileg minden rendben volt, valami más okból nem lehetett saját gyermekük, ő pedig elkezdett utána járni ezeknek a lehetséges okoknak mind a párja, mind a saját esetében. Mindeközben végig tudta: csak akkor szeretne örökbe fogadni, ha azzal férje is teljesen egyetért. Katona Andrea hozzátette: valóban fontos, hogy mindkét fél elkötelezett legyen, és ez nem mindig egy időben következik be, a nők sokszor előrébb járnak a folyamatban.

Závodszky Noémi mesélt arról is, milyen nehéz volt kivárni a hat hetet, amíg a vér szerinti anya visszakérheti a gyermekét. Ezen és más nehézségeken is túl vannak már, teljes családnak érzik magukat
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az elhatározást tett követte, vagyis Noémi felkeresett egy illetékes alapítványt (nem a Fészek volt), ahol azonban korára való tekintettel elutasításba ütközött. Ez lelkileg eléggé megviselte, hiszen a jogszabály szerint néhány évvel fia­talabb párja miatt lehetséges volt újszülött örökbefogadása.

Katona Andrea itt ismertette a pontos törvényi előírásokat az újszülöttekre, a nagyobb gyerekekre, illetve az ötven év feletti szülőkre vonatkozóan.

A házaspár végül felkereste a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatot, amelyen keresztül határozat szerezhető az örökbefogadáshoz, és innen tudtak továbblépni. A hivatalos procedúrát részletezve a színésznő megemlítette az egészségügyi, a pszicholó­giai vizsgálatot, a környezettanulmányt és az egyéb szükséges feltételeket. Valamint kiderült, hogy nekik még kötelező volt elvégezni azt a négynapos tanfolyamot, ami felkészít a szülővé válásra. Ez ma már nem kötelező, de lehet rá jelentkezni, és mind Noémi, mind Andrea szerint nagyon megéri részt venni rajta. Például az is a képzésen hangzott el, hogy a gyermek érdekében minél hamarabb érdemes beszélni neki arról, hogy örökbe fogadott. A színésznő ezt már most megteszi, persze mesés formában, mert hisz abban, hogy ennek már most is van értelme.

Szóba került ezután az örökbefogadás két formája – nyílt és zárt – és a találkozás a vér szerinti anyával (ez a nyílt esetében történik meg). Noémi számára ez volt az egyik legnehezebb pillanat. Különleges élményben volt része, és számára az volt a legmeghatóbb, amikor a vér szerinti anya azt mondta: tudja, hogy náluk jobb helyen lesz a gyermeke. Ezután mehettek a kórházba a babáért. A találkozást nagy izgalom előzte meg, azt a pillanatot pedig, amikor a karjába vette a párnapos kisbabát, akit férje is érezhe­tően azonnal elfogadott, Noémi „szentségesnek” nevezte. Szerencsések voltak, mert ők rögtön érezték, hogy el tudják fogadni a pici lányt. Andrea hozzátette: nincs ez mindig így, és valóban lényeges az, hogy a leendő szülők csak akkor vigyék haza a kisbabát, ha őszinte elfogadást éreznek. A színésznő mesélt még az első otthon töltött estéről és a névváltoztatásról is, végül pedig minden jelenlévő párt, érintettet arra bátorított: merjenek belevágni az örökbefogadásba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában