Frissen Fejérből

2021.11.06. 15:30

A kétnapos Fehérvári Atherosclerosis Találkozó idei fő témája az erek védelme

Hetedik alkalommal tanácskoznak a városban az érrendszeri betegségekkel foglalkozó orvosok és szakdolgozók.

Héjj Vivien

Sajnos dominál az amputáció, mivel a betegek elhanyagolt érproblémával jönnek – mondta Bucsi László

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Minden rendben az erekkel? – kérdezi a 2009 óta kétévente megrendezett Fehérvári Athero­sclerosis Találkozó idei mottója. A részt vevő szakorvosok – belgyógyászok, ideggyógyászok, érsebészek, angiológusok, gyermekgyógyászok –, valamint a háziorvosok és egészségügyi szakdolgozók az érrendszer egészségének megőrzéséről, kezeléséről, helyreállításáról tanácskoznak.

– Minden orvosi szakterületnek van olyan betegsége, ami az érrendszer megbetegedéseivel foglalkozik. Az emberi szervezet kiegyensúlyozott működéséhez szükség lenne az egészséges érrendszerre, amit már a születésünk után elkezdünk „rongálni” – nyilván először nem tudott módon, viszont később tudottan árthatunk magunknak és rövidíthetjük meg az életünket – fogalmazott Reiber István egyetemi docens, a konferencia fő szervezője. Hozzátette, az érrendszeri problémák tekintetében nagyon sokan érintettek, veszélyeztetettek. Magyarországon a lakosság kétharmada túlsúlyos, egyötöde pedig kettes típusú cukorbetegséggel küzd, ami kifejezetten veszélyes az erekre.

Sajnos dominál az amputáció, mivel a betegek elhanyagolt érproblémával jönnek – mondta Bucsi László
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A város önkormányzata nevében Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a konferencia résztvevőit. Beszédében kiemelte, az önkormányzat, a Humán Szolgáltató Intézet és az Egészségfejlesztési Iroda néhány éve közös prevenciót indított, melynek keretében szűréseket, egészségmegőrző programokat szerveznek. A résztvevők száma azt mutatja, igenis van igény a prevencióra. Bucsi László, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója köszöntőjében a perifériás érbetegségek és az infarktus népegészségügyben betöltött szerepéről beszélt.

– Ma még nálunk – ismerem az érsebészek munkáját – sajnos dominál az amputáció. Elhanyagolt érproblémával jönnek a betegek, és nem lehet igazán megmenteni a végtagot, amputáció a vége – mondta Bucsi László. A konferencia a szombati napon folytatódik a Hotel Magyar Királyban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában