Múltidézés

2022.01.12. 07:02

Fejér évfordulós emlékei január 12-én

Baráth Eszter

Illusztráció

Forrás: pixabay.com

Felkészülés és tervezés 

Bár a kertészkedés alapvetően nem téli munka, Székesfehérváron 1962-ben már januárban is zajlott a felkészülés a tavaszra. „A Szolgáltató Vállalatnál serényen dolgoznak a kertészek, hogy a téli időszakban felmérjék a város parkosított területeit, s az 1962-ben végzendő parkosítás terveit még a tavasz beköszönte előtt elkészíthessék” – írták 60 évvel ezelőtt megyénk napilapjában. Nem kis célokat tűztek ki: „Szeretnénk továbbfejleszteni városunk parkkultúráját. Ezért elhatároztuk, hogy 1962-ben megvalósítjuk egy régi tervünket: a Béke-ligeti rózsakertet.” 

Jobb körülmények 

Ötven évvel ezelőtt Kunyhóból palotába? címmel jelent meg cikk a Fejér Megyei Hírlapban. Bár mint írták, a cím talán kicsit túlzás, de a polgárdi diákotthonban jobb körülmények között lehettek a tanulók, mint korábban Kiscséripusztán. Ahhoz, hogy az otthon megvalósuljon, sokak elszántságára és összefogására volt szükség; végül sikerült elérni. „Negyvenkettő. Tulajdonképpen negyvenszemélyes az épület, de két tanulót – szociális és családi körülményre tekintettel – saját felelősségünkre felvettünk. Hatvan jelentkező volt, akik valóban nagyon rászorultak volna a felvételre, de sajnos…” – mondta egy volt tanyai tanító a diákokról. 

Új szülészet Újvárosban 

1982-ben ezen a napon megyénk napilapjában számoltak be róla, hogy a szakemberek döntése szerint a dunaújvárosi kórház új szárnya, a szülészet költözhető. „A folyosókon tiszta ruhás konténerekből rakodtak az ápolónők. Az utolsó simításokat végezték a szülőszobán, a paravánok tartószerkezetét szerelték” – írták 40 évvel ezelőtt a szülészet elkészülte előtti utolsó lépésekről.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában