Ami az internetes hírek mögött van

2022.01.22. 15:00

Mégis merre tart a világ?

Beszélgetésre került sor csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémia új programjához kapcsolódóan a Tóparti Gimnáziumban.

Tóth Réka

A Merre tart a világ, globalizációs folyamatok – ami az internetes hírek mögött van címet viselő párbeszédet Vargha Tamás országgyűlési képviselő és Szabó Péter, a Kodolányi János Egyetem rektora vezette. A program keretében ellátogatnak különböző középiskolákba, hogy a diákokkal közösen beszélgessenek arról, ami éppen aktuális. Azzal a céllal indult a program, hogy megismerjék a fiatalok véleményét, és hogy hiteles tájékoztatást adjanak a globalizációs folyamatokról és azok hatásairól. A résztvevők többek között rávilágítottak arra is, hogy milyen jelentős napjainkban a tudományos és technikai fejlődés, amelyen keresztülmegyünk. Felhívták a figyelmet arra, hogy az internet világában a legfontosabb, hogy el tudjuk különíteni az objektív tényeket attól, ami hamis. Elmondták, hogy egész Európában problémát okoz, hogy az oktatási rendszer nem tudta még felvenni a versenyt az internettel. 

Ez azt jelenti, hogy a diákok szocializálódási folyamatát inkább a kortársak határozzák meg, mint az, amit az idősebb generációktól kaphatnának útravalóként.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában